Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1907

— 40 — jára a megütközés mellett döntött s déltájban 9—10.000 emberrel, melynek nagyrésze lovasság volt és néhány ágyúval s tarackkal megindultak az ellenség elé.1 Patától északra, Györgyfalvától keletre egy hápa-hupás völgykatlan alakult. Lejtőiről több vízerecske íut le kisebb- nagyobb árkokban a völgykatlanba, melyet nedvessé tesznek. A katlan oldalait keletről már a dombok talpától fogva, nyu­gatról a magasabban emelkedő hegyek derekától erdők borítják s majdnem félkörbe fogják. Erre haladt Kolozsvárról az a hajdani római út, melyet a teleki országutnak a XIX-ik század első felében történt kiépítéséig Torda felé közlekedésre hasz­náltak. Ezen vonult elő a kuruc sereg s a Sóvölgyben délután 3 óra tájban találkozott Rabutinnal. Itt történt meg az ütközet­Rabutin reggel szemlét tartva, beszéddel buzdította csa­patait. Óvatosan átvonult Boóson s rövid pihenő után a Só­völgybe érve, csatarendbe fejlődtette seregét s úgy vonult szembe a sokkal nagyobb kurucsággal. Középen gyalogságát, köztük egy hosszú árokban 600 muskétását, a szárnyakon és a második harcrendben lovasságát helyezte el. A kurucok centrumát Toroczkay, jobb szárnyát Teleki, a balt Vay László és Kaszás Pál vezették. A szárnyakon lévő nagyszámú lovasság annyira kiterjedt, hogy a támadás kezde­tén a császári hadakat majdnem bekerítette. A terep azonban nem kedvezett a lovasságnak. Mégis a kurucok nagy száma és Rabulin tüzérségének rossz működése mellett az ütközet kez­detén nem lehetett hinni, hogy az oly hamar véget ér. Teleki a jobb szárnyon négy sugár tarackból láncos golyókkal kezdte meg a tüzérségi harcot, mire a kuruc balszárny túlnyomó lovassággal Kaszál Pál vezetésével a hegyoldal felé bekerítő mozdulatot tett. A németek Graven ezredessel kevés gyalogságot toltak eléje, de ez oly sikeresen tüzelt a rossz 1 2 1 Teleki naplója okt. 7. és 8-ról a kézirat 10(i. és következő lapjain. A sereg erejét Wass György és Teleki 9000-re, Cserei Mihály Históriája 330. lapján 12.000-re, az ütközet legjobb német forrása: Feldzüge des Prinzen Eugens von Savoyen I. Serie, VI. Band. 203-204. 1., 13—15.000 emberre s 12 ágyura'teszi. Teleki adatait tarthatjuk legelfogadhatóbbaknak. 2 A csatatéren 1906. őszén járt am. Az erdőt Teleki M. naplója is említi.

Next

/
Oldalképek
Tartalom