Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1907
Nagyajtai Kovács István pályája. (A jóltevők emlékünnepélyén dec. 21-én felolvasta Mdrkos Albert tanárj AközűI a sok jeles férfiú közűi, akiket Nagyajta adott a székelységnek s az unitárizmusnak, munkásságuknak örök becsével s mély, maradandó hatásukkal messze kimagaslanak ketten: Kriza és Kovács István. Egymástól nagyon elütő, sok tekintetben ellentétes két karakter és temperamentum. Pedig lelkűkre még zsenge korukban ugyanaz a táj, ugyanaz a környezet hatott. Csakhogy mig az eleven képzeletű költő pap az Olt mentén elterülő szép rónán csak a vadvirágokat látja, addig a józan Kovács e szép róna vérrel s könnyel áztatott barázdáinak szemléletébe merül. Amaz a rónára fekvő, havasokban csak a »zöld erdő zúgását, vadgalamb búgását« hallja: ez e havasokon át annyiszor betört ellenséges csordák pusztításain borong. Amaz e szép földet lakó egyszerű népnek csak dalára, meséjére fülel: ezt még an^ja meséiből is csak Nabukodonozor s más bibliabeli királyok históriája érdeklik. A templomot körítő komor vár amannak szemében talán egy érdekes, romantikus omladvány : emezében bizonyára egy históriai nagy emlék, melynek minden köve a letűnt, viszontagságos, nagy időkről beszél. S mig amaz érdeklődéssel kezdi gyűjteni a körülötte elhangzó meséket, nótákat: Kovács mohón lesi a francia háborúból jövő híreket s kezdi forgatni a régi írásokat, első sorban bizonnyára a saját famíliájáról szólókat, mely nemességét még Báthori Zsigmondtól kapta. Amennyire elütök ifjúkori aspirációik, annyira különbözik egymástól férfi koruk munkássága is. Kriza pap és költő, Kovács jogász és historikus. Ott a poézis, itt a próza. S mégis, hogy nevüket egy lapon említém, erre nem szülőhelyüknek s csekély külömbséggel koruknak is azonossága csábított; egyszerre kellett említenem nevüket, mert a tőlük bejárt merőben ellentétes l*
