Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1907

— 9

már az első füzet megjenesésekor kitűnt, hogy a szerzők tudása, alapossága koránt sincs arányban buzgalmukkal. E folyóiratot kritizálja meg Kovács. A kritika szót azonban nem szabad mai jelentésében értenünk. A .>Társalkodó«-nak egyik egykorú olva sója így kiált föl: »Annyi, sőt több kezd jelenben lenni nálunk a könyvbirálat, mint maga a könyv.« Ez az állítás éppen nem túlzás. Kovács bírálata csakugyan sokkal több, mint maga a megbírált munka. Benigninek Erdély régi lakóiról szóltában arra a csak úgy felületesen odavetett állítására, hogy itt a Vili. és IX. században laktak kazárok meg bessenyők, a régi történetírókból, különösen Constantinusból mutatja ki, hogy itt sem a VIII. században, sem máskor sem kazárok sem bessenyők soha nem laktak. Ez ügygyei kapcsolatban tisztázza Atelkuzu kérdését s így a magyarok lakóhelyét bejövetelük előtt. A »Transsil- vania« következő füzete Báthori Endre kardinális fejedelem történetét hozta Neugeboren tollából. Ezt is hasonló, tán még részletesebb bírálat tárgyává teszi, tévedéseit helyreigazítja, a somlyai Báthori-familia históriáját oklevelekre támaszkodva ismerteti. Majd hozzászól ahhoz a kérdéshez, hogy miben ktilömbözik a szászok és székelyek közjogi helyzete. A szászok csak telepesek, de a székelyek, amint a történeti kútfőkből kitetszik, Attila hunjainak maradékai, kik e bérces hazát vérrel szerezték. Az ide vonatkozó történeti kútfőket oly alapossággal ismerteti, bírálja s ennek alapján oly szeretettel, lelkesedéssel ápolja a nép tudatában is gyökerező ama hitet, hogy a székely húnutód, hogy amint tudva van, egész napjainkig a tudományos világban is igazságként fénylett e históriai tévedés. Szól Erdély régi historikusairól, Szamosközyről, Bethlen Farkasról s Bethlen munkájának kiadójáról a szintén ajtai születésű Benkő Józsefről. Egészen meghatja e nagy, de szerencsétlen tudósnak a sorsa. »Szegény Benkő!« írja később Keménynek, mennyit kellett nékie fáradoznia, mig e históriai darabokat iminnenamonnan összegyűjtögette, sajtó alá elkészítette oly szándékkal, hogy nyomtatásban kiadja s ime, mégis egyetlen egy darabocskát sem ad- hata ki! »Keserűség, napokig elkínzó keserűség dúlja szívem mindig, valahányszor azt kell tapasztalnom, hogy a haza igazi javát célzó szép célt süker nem koronázá.« Jól tudván, hogy