Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1906

24

következtetést a jelen helyzettel szemben. Ma el kell ismernünk a theologiai fogalmaknak s a bibliai ismeretnek új eredményeit s minthogy a Jézus születésére vonatkozóan, kétséget kizárólag be van bizonyítva, hogy Jézus a József és Mária fia, gyermekeinek egyike volt (elég csak dr. Masznyik bizonyítására mutatnunk); hogy a Jézus halála után harminc esztendővel, még nem gondoltak arra, hogy Jézusnak a származását összekapcsolják a zsidó messiási eszmékkel, mert különben a Márk evangéliuma foglalkozott volna vele, s Pál sem hagyta volna figyelmen kívül, mint köztudatban levő s a hitéletre nézve lényeges dolgot, de miután azok, akik ismerhették Jézus szülőit, vagy ha atyját nem is, miután ő valószinüleg meghalt már fellépése előtt, ismerhették testvéreit, mint hiteles és megbízható tanukat, teljesen figyelmen kívül hagyták, ellenben a halál után mintegy 50-60 évvel a kereszténység elterjedése alatt, fölvették és kidolgozták, nekünk tudakozódnunk kell a felől, hogy miért történt mindaz és meg kell vizsgálnunk, hogy szolgálhat-e alapjául a mai hitéletnek, lényeges-e Jézus élet- történetében, avagy abban a szerepkörben, a melyet Jézus ma is betölt hatásával, példájával, tanításával és szelleme fönségével.

És mindezt elérhetjük, rövid utón, úgy, ha megkülömböztetjiik a tényeket az eszméktől, a hiszékeny elme képzelődését, a jól miveit és tisztult lélek, tudásától és látásától.

Először is állítsuk föl főtételül, hogy Jézus valósággal létezett — mert hiszen az ellenkezőjét az első keresztények s a mostaniak között is némelyek, kétségbe vonták. Ebből önként következik, hogy Jézus történelmi személy s tehát ember volt. Vegyük hozzá, hogy életéről, sőt létezéséről is nagyon kevesen, legfönnebb csak Galileá- ban tudtak. A názáretiek és a környéken lakók jól ismerték, mint az építőmester (talán ács) fiát. Harminc éves, tehát férfikora legjobb szakában magával ragadta egy új tanító, Keresztelő János, s miután a tanítót elzárták és kivégezték, tanítni kezdett a tanítvány. Tanítási módszere nem sokban különbözött az elődökétől, de tárgya és személyes vonzóereje fölülmúlta mindenkiét, a kikről a zsidó írás vagy hagyomány szólott. Galilea és a szomszéd tartományok egy kis belső forradalom szinterévé alakultak át s messzi tájakon hallható volt a megjegyzés: igy még soha egy ember is nem beszélt. A nemzet akkori vezető pártjait, főképpen a farizeusokat és saddu-