Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1906

— 19 liumokban említett testvérek, Jézusnak anyai ágon, csak mostoha testvérei voltak. Ha az ellenkezőt nem kellene bizonyitni, senki sem gondolt volna arra, hogy az a iftsXcpó? és HX szavak alatt mos­tohát értsen, még kevésbbé unoka testvéreket. Minthogy az evangéliumi tételeket kétségen kívül hamarább írták, mint a Mária érdekében keletkezett magyarázatokat, sokkal biztosabb utón járunk, ha az evangéliumok adataira építünk. Nem nagyot változtat a görög, vagy héber szavak értékén, akár protes­táns, akár kath. fordító magyarázza és fordítja atyafia szóval. Leg- fennebb csak azt mutatja, hogy régebben is, most is Hvülről ma­gyarázták az értelmet a bibliába, a helyett, hogy onnan igyekeztek volna kiolvasni tiszta értelemmel és alapos tudással azt, a mi benne foglaltatott. Hallgassuk meg dr. Werdenich Endre okoskodását is, mely­ben kissé gúnyosan Így szól: Jézus anyjának hét gyermeke volt és a többi hat közül egy sem akadt, aki az egyház, vagy legalább is a keleti egyházak részéről tiszteletnek örvendene, még pedig a megváltóhoz fűző kapocs révén, holott a bold. szűznek szüleit az egész egyház mindig kiváló tiszteletben részesítette! Ennek a rej­télynek magyarázatát adják az evangéliumok, midőn több ízben említik, hogy Jézust sem a testvérei, sem a nazaretiek nem méltá­nyolták. Hogyan várhattak volna ők méltánylást a keresztényektől? Különben is a fiú dicsősége fénysugaraiból mindig juttatnak a szü­lőknek, de a testvérek csak akkor számithatnak figyelemre, ha azt kiérdemlik. Kováts Sándor temesvári r. kath. teol. tanár elismeri igaznak, hogy a kartársak tényleg abban a véleményben voltak, hogy Jézus a Mária és József gyermeke, ámde ebből — szerinte — koránt­sem következik, hogy Jézus valósággal, tényleg József fia volt, sőt éppen az ellenkező derül ki: az hogy az evangélista nincsen azon a véleményen, a melyen a nép. Mi szívesen üdvözöljük az ilyen tárgyalást, mert elfogulatlan, s csak azt óhajtjuk, hogy az iró vonja le az egyedül helyes követ­keztetést belőle t. i. azt, hogy a József, Mária és Jézus kortársai egyetértettek velők, mert látták, tudták, s az igazán érdekeltektől soha sem hallottak más egyebet annál, hogy Jézus a József és Mária fia volt. Ezt mások későbben gondolták ki, akkor a mikor 2*

Next

/
Oldalképek
Tartalom