Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1905
— 6 — késztet szólnom ily nagy tudású és alaposságú munka után is még a székely igealakokról, hanem mert tudnivaló, a hány ház, annyi szokás. Mikor e kitűnő értekezést olvastam, rájöttem, hogy sok van abban, ami az egész székely nyelvre áll, de viszont sok a különbség is a háromszéki meg a nyikóinenti székelység nyelve között. Meg aztán Erdélyi csak a jelentő mód igealakjaival foglalkozott, én a fölszólító és föltételes mód formáiról is akarok szólani. Majd látunk itt is egy pár figyelemre méltó dolgot. Most még, mielőtt a tárgyaláshoz fognék, hadd adjak számot arról, mi okon tartom magam illetékesnek a dologhoz szólni. A Nyikórnente szülötte vagyok, s bár hazáiról régecske elszármálódtam, minden évben egykét hónapot otthon töltök. így hát van alkalma beszédemnek legalább részben magára visszaraggatni e szép nyelv üde zománczát, mit a szürke kozmopolita köznyelv folyton rája szakadó esője, bizony, le-levereget róla. Eszerint hát egészséges nyelvérzékemben is megbízhatnám, hanem azért tartózkodom attól, hogy magam gyártsam példáimat, vagy fundáljak ki afféle valótlan dolgokat, a minőkkel némelyek szokták traktálni még a komoly folyóiratokat is.1 Példáimban föforrásként Kriza Vadrózsáit használtam. De mivel több ízben találkoztam olyan dologgal, ami legalább manapság dialektusunkban nem járatos, s amit nyílván a gyűjtőnek mindig nem eléggé éber figyelme csúsztatott be a szövegbe, itt csak oly példákra hivatkozom, amelyeknek divatos voltáról magam is meg vagyok győződve. Különben az alaktani hibák elég ritkák. Több baj van a phonetikával. Ideje volna már e megbecsülhetetlen gyűjteményt újból kiadni s kivált a prózai részt helyesebb hangtani jelzésekkel megint átírni. Csakhogy ezúttal főkép csak a meséket vehettem figyelembe. A vers többé-kevésbé már Prokrustes ágya. A rím vagy hangsúly igen gyakran a közbeszédtől elütő igealakok használatára kényszeríti a költőt. Elbeszélésekben pedig a székely is leggyakrabban csak az ír és írt alakokat használja; a többiek jórészt csak társalgásban hallhatók. Ezért példáim egy jelentékeny részét köz1 íme csak egy példa! A «Magyar Nyelvőr« 1903. évi májusi számában Gagyi Jenő a szerkesztőség valamiféle kérdésére ezt feleli: «A nyikó- menti székelységben csakis ikes alakban használják a -hat, -hét képzős igéket«. Igaz, hogy ehetik, ihatik, jöllakhatik s azután lefrkhetik, igen, de akkor nem járhat-kelhet, nem mozoghat, hanem még meg is halhat.
