Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1905

beszédjében már érezhető a különbség. Egyes alakok kivesznek, újak születnek. Ut silvae foliis pronos mutantur in annos, prima cadunt: ita verborum vetus interit aetas, mondja nagy igazán Horatius. A székelységben is az ifjabb nemzedék szájáról már nem ömlik oly bőséggel a sok igeforma, mint az öregekéről s bizony a nyikómenti székelységre sok tekintetben áll az, amit Budenz a ritkább igealakokról szóltában mondott volt, s ami ellen Erdélyi Lajos Háromszék nevében tiltakozott, hogy „ . . . ámbár ezt is, nem lehet tagadni, az idő foga már nagyon megrongálta“. Előre látható, hogy egy-két nemzedék kivesztéve! jóformán kivesznek azok az érdekes igealakok is, melyek még ma feles számmal hallhatók. Nem lesz hát érdektelen foglalkoznunk velük, míg még közszájon forognak. Mert munkánknak csak akkor lesz meg az igazi haszna, ha megfigyeléseinkben nem csupán a másoktól összegyüj- tögetett népdalokra s mesékre támaszkodva tanulmányozunk, hanem ha igyekszünk tapasztalatainkat közvetlenül, hallomás útján a nép ajkáról szerezni. Csakhogy ez, ha valaki lelkiismeretes munkát akar végezni, nem éppen könnyű mesterség. A szegény nyelvész nem bízhatik ama bizonyos ihletben, abban az isteni intiutióban, amiben a mai tárca- és novella-írók, s a min a tanulmány, szerintük, csak ronthat. Könnyű nekik! Őket, ha valamely vidéken egyszer végig szekereztek. már homlokon csókolta a bejárt tájék dialektusának múzsája, s ha aztán úti élményeiket egy-egy tárcza keretében elfecsegik, hogy írásuk hatása közvetlenebb, hangulatosabb legyen, s hogy megérezzék rajta a bejárt föld lehe, szereplő személyeiket bámúlatos merészséggel beszéltetik palóczúl, göcsejiül, vagy székelyül éppen, amely vidéken véletlenül kóboroltak. Az efajta provinciáliz- musokkal megzsírozott írás élvezetes is lehet a pestieknek, de aki véletlenül konyít valamit a tájnyelvekhez, annak lehetetlen, hogy egy-egy ilyen tárcaolvasás után a homloka ki ne gyöngyözzék az — élvezettől.1

1 Pár éve történt, hogy egy előkelő pesti képes heti lap pályadíjjal tüntetett ki egy efajta novellát. Ebben »egy ködves szegődi györek törtónöte« volt olsiratva, ilyen kedélyes öző dialektusban. Azt hittem, a szép Fejérnyikó mentét ő Vasuttalansága megoltalmazza az ilyen dialektusos megóneklóstől Csalódtam. Malonyay Dezső, írásából úgy gyanítom, a múlt nyáron végig száguldott a szép Kereszturfiszéken s benyomásait az »Új Idők«-Den »Az

— 4 —