Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1905

— 34 —

és tanulók. Az ünnepélyt a papnövendékek énekkara nyitja meg. imát mond Benczédi Pál III. éves; megnyitó beszédet tart Ferencz József püspök úr, értekezést olvas föl dr. Boros György dékán (1. előbb); Ferencz József püspök úr kiemeli az áméríkai és magyar unitáriusok között már 50 évnél több idő óta fennálló benső testvéri viszony kiváló jelentőségét, s azt a tiszteletet, melyet az ámé- rikaiak a vallás igazságai érdekében kifejtett nagy áldozataikkal s annál is nagyobb munkáikkal kiérdemeltek. Kiemelte, hogy éppen intézetünket érte az a szerencse, hagy egy áméríkai nő, Richmond Anna nemes adományából egy tanári széket állíthattunk föl. Örvend, hogy növendékeinknek mutathatja be, mert így a Channing, Parker, Emerson, Eliot és Clarke iránti tiszteletök és érdeklődésök öntudatossá lesz és fokozódni fog. Üdvözölte a kedves vendégeket és izenetűl küldi intézetünk legszivélyesebb üdvözletét az Óceánon túl levő testvéreknek. A püspök úr beszédét dékán tolmácsolja ángolúl, mire St.-John igazi szónoki hévvel és elragadtatással válaszol, körülbelül ezeket mondván: Köszönöm, hogy oly szívélyesen fogadnak. A mai kor, s különösen itt a vén Európában még mindig abban a régi, barbár hitben él, hogy az ifjaknak legfőbb és legszebb pályájuk a katonai. Én pap vagyok, ebben szolgálok már több év óta, annak köszönöm, hogy most itt lehetek önök között. De mondhatom, hogy nincs olyan, mint a papi. Mi papok mindig azzal indulunk ki a házunkból, hogy jót tegyünk, s ebben nem ismerünk határt. A katona arra van növelve, hogy rontani, öldökölni tudjon. A pap mentő és idvezítő szolgálatot teljesít. Ezért mondom, hogy ez a legszebb pálya, mert a legszebb szolgálatra nyújt alkalmat. És a mienk, az unitárius pap szolgálata, erős hitem és meggyőző- sem, szebb mindeniknél, mert a mi papjaink mindig azt tanították, hogy az ember minden jóra és szépre képes. Az emberi élet méltó hogy azt éljük. Mi azt tanítjuk, hogy az ember természetében több a jó, mint a rósz; mi azzal indulunk ki nagy munkánkra, hogy célt érhetünk, mert mi bízunk az emberben. Én jobban bízom az emberben, mint az igazságban, mert én az emberi lélekben bizom. Engem nem bánt az, amit régen tanítottak s ma is tanítnak, hogy az emberiség első szülői bűnt tettek és megrontották utódaikat, az egész emberiséget. Engemet az érdekel, hogy az emberi lélek tökéletesíthető. Én hiszem, hogy mi minden szavunkkal, minden