Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1902
— 92 — linson, Max Müller, Kneuen és társaik ernyedctlen buzgóságának, most már tudjuk, hogy a szervezett monarchia készítette elé a talajt az irodalom számára, s a prófétai iskolák és a korszellem megteremtették az írókat, mint másutt is, a hogy nálunk is. Semmit sem von le a Mózes öt könyve értékéből, ha ma be tudjuk bizonyítani, hogy e könyv legszebb részét, a Deutero- nomiumot, a nagy próféták korának köszönhetjük. Ha megtanuljuk belőle, hogy egy gyakorlati elme reducalta a próféták messze- szárnyaló gondolatait a mindennapi életre s codificálta a hitet, a vallásos szertartást, az államkormányzást s még az isteneszmét is. Igaz, hogy így a legnagyobb próféta, Jézus kora előtt, csak 600 évet kapunk, de ezzel is kibékülhetünk, meggondolván, hogy a hontfoglalt magyaroknak is kellett 200 év, mielőtt alkotmányos királysággá erősödhettek, kellett 700 év, mielőtt törvényeiket rendezték és kiadták s kellett számos nagy és erős rázkódás, a míg a most is csak alakuló alkotmányos, önálló, állami és egyházi életbe bejuthattak. Ezután már a fölött sem aggódunk, hogy a Mózes nevéhez fűzött törvénykönyvet, melyet Lcvitikusnak neveznek, csak a fogság után 450 körül fedezzük föl. De ne lepjen meg az sem, ha a modern bibliai kritika a Mózes öt könyvét nemcsak ilyen nagy darabokra szedi szét, hanem egyenesen azt bizonyítja be, hogy az egész könyv egy sokszor át- meg átdolgozott szerkesztmény, s hogy mindenik része magán viseli az eredeti, az átdolgozó és a javító író gondolkozásának, kora fölfogásának félreismerhetien bélyegét. Ha prófétáink magasabb színvonalra emelkednek, ha némelyiknek a könyve 2—3 darabra széthull s csak egy harmada marad jogos tulajdonában; ha historikusainkról kiderül, hogy nem a históriai igazság, hanem az egyházi és vallási érdek volt irányadójuk, mindenesetre megnyugtathat az a tudat, hogy íróink megszaporodtak s mindenik kor megkapta a maga emberét, a kiknek némelyike fölséges prófétai szellem, másika közönséges kontár, némelyike remek költő, másika a pap vagy az egyház szolgája volt s nem írt inspirálva, hanem dolgozott, hogy szolgáljon annak az uralkodó érdeknek, a melynek hálójában fogva volt. Tehát az emberek régen is csak emberek voltak mint ma, az írók is gyöngébbek vagy erősebbek, mint ma.
