Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1901
80 Ragyogó futással kezded a futást Olympiádnak síkjain, s a tömött Sokaság Paeant kiált a nagy merőnek . . . Ha levonjuk is ez áradozásokból Kazinczy szokásos hizelke- dését, melylyel minden feltűnő „Muzsafit“ magának lekötelezni szokott, biztosan mondhatjuk, hogy Farkas ifjúkori verseiben, még inkább prózájában a tehetségnek jelei feltünedeztek s bíztató Ígérettel kecsegtettek a jövendőre. Ezek a kísérletek tették barátjává Döbrentey Gábort is, a ki azt a szerepet akarta vinni Erdélyben, melyet Kazinczy töltött be Magyarországon: buzdított, lelkesített az irodalom ügye mellett, — volt is eredménye, mert csak igy alapíthatta meg az Erdélyi Múzeumot, — és felkarolta és gyámolította az ifjú tehetségeket. Ő is dicsérettel emlékezik meg Farkas ifjúkori kiséleteiről egyik hozzá intézett levelében (1815. aug. 4-ről): „A két Brútusz excellens darab. Mind olyanokban fejleni látni téged vágytam, s ime teljesedett. Abban elragadó, megrázó helyek vannak, s ne gyönyörködjem-e, hogy a vágyó ifjú ezt hozza elé lelkedben ? így halad, barátom, a lélek előmenetele ; kell neki valamire támaszkodhatni, hogy szárnyalása merészebb legyen... Eddig azt tanácsoltam, végezd minden iskolai tanulásodat jól, addig hagyd el a poézist. Azt megtevéd, s igen jól esett. Most arra kérlek, élj a poézisnek s készülj drámát írni. Brutuszod hagyja látni a ragyogó koszorút, melyet játékszínen nyersz. Olvasnád Lessing Hambur- gische Dramaturgiáját, s dolgozzál. Most lelked s érzéseid a legnagyobb tűzben vívnak s ezen összecsapódás, csak tisztán vezéreltessék, az alkotó órában halhatatlant fog szülni. Dolgozzál egyebet is. Te nyughatatlan, örökké vívó érzésekkel vagy születve, s valahányszor a vágyott ének hangját elfogod találni, mindannyiszor egy üregét töltőd be szived vágyainak s elfogod ezt is érni: „minuentur atrae carmine curae.“ Később (1817. jan. 12-én kelt levelében) verset kér tőle az Erdélyi Múzeum számára, melynek szerkesztője volt. Mindez az elragadtatás azonban nem tévesztette meg Farkast. Erősen kifejlett itélőtehetségét nem engedte megvesztegettetni. Élt lelkében a vágy, hogy mint költő arasson dicsőséget és áraszszon fényt hazájára, — de még nem alkotott olyat, mely őt magát is kielégítette volna. Költői lélek lángolt benne; de művészi ösztöne visszariasztotta, hogy kísérletekkel lépjen a közönség elé.
