Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1899
— 8 (Der Mensch geht) a legegyszerűbb mellékleteivel, az alanynyal, (illetőleg itt még nominativussal) és a három pótlóval (accusativus, dativus, genitivus) bővítve tárgyalja. Az Írás és olvasás tanítását nem a nyelvtaniró feladatának tartja: »Csak annyit kell mondanom, hogy egy nyelv sajátságos hangjait s accentusát más nyelv betűivel megértetni vagy tanitni akarni sikertelen fáradság, s ezért a német olvasás tanításával papirost, tintát és időt vesztegetni nem volt kedvem. A ki tehát könyvemet használni kívánja, tanuljon meg valakitől németül olvasni élő szóval. Ritka eset lenne, ha erre akárhol is hazánkban alkalom hiányoznék« (O. V. I. előszava). Az 50 — 80. §-ok az alanyt, mint accusativust és dativust mutatják be, a pótlóról való ismeretünk a nominativus pótlóval és elöljárós pótlóval bővül. A 81 —100. §. teljesen szétválasztja az alany fogalmát a nominativusétól, az alany és pótlók a melléklet névben összefoglaló nevet kapnak. Egy új melléklet, a jelen és múlt »időszabó«, az ige imperfectumára, az erős, gyenge és rendhagyó gyenge igék különbségére vezet. A 101 —120. §-ban az adverbiumokat (a szűkebb értelemben vett igehatárzókat) ismerjük meg, három osztályba sorozva; a 121—152. § ok tárgyai az igetörzsökből származó igehatárzók. Amazok az ige futurumára, ezek perfectumára, plusquamperfec- tumára, továbbá a szenvedő alakra és az úgynevezett segédigékre vezetnek. Az első részt a kérdést tárgyaló függelék (153— 155. §.) és mondatok szerkeszthetésére szánt szókészlet fejezi be. A második rész a tovább bővített mondatot és mondatfűzést tárgyalja. »Bővített mondat az, melynek egy vagy több vagy éppen mindenik melléklete, az articulusokat nem számítva, egynél több szóból áll.« A mellékletekhez járuló (tovább bővítő) szónak alpótló a neve. A 156 — 200. §-ok az első rendbeli alpótlókat, a tulajdonképpeni mellékneveket és a határozó-szócskákat ölelik fel. (A határozó-szócskákhoz számítja Br. a névelőket, mutató, kérdő és határozatlan névmásokat.) A 201—238. §-ok a birtokviszonynyal, a genitivusba tett főnév-alpótlóval és ennek helyettesével. (Der Kopf des Menschen. Sein Kopf) foglalkoznak. A 239—254. §-ok a többi alpótlókat, az appositiot, az elöljárós főnevet és helyetteseit és a »zu« elöljárós infinitivust tárgyalja. (Röviden számol e^ a főnév két adverbium alpótlójával, a »nicht«-tel és »nur«-ral.)
