Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1899

— 57

érettebb, meg érettebb szorgalmas tanulás, el egészen az élet végéig.

Minthogy a most megkezdendő tanév, valamint a többi is, mind az itt érintett gondolatok részletezésére van szánva, azzal én most nem fárasztom becses figyelműket, hanem az előre bocsátott megjegyzéseim fonalán tovább haladva, fogadjanak el még egy-két észrevételt.

Sehol semmiféle hivatalnok nem élvez több függetlenséget egy unitárius lelkésznél. Hívei és a kívül állók is oiy tisztelettel veszik körül e szent hivatalt, hogy a lelkész személyét is fülruházzák tekintélylyel, egyéniségét tudással és bölcsességgel. O olyan tekintélylyel beszél szószékéből, a melyhez alig fér bírálat. Ok annyira rátámaszkodnak bizalmukkal, hitükkel, sőt életük szerencséjével is lelkészükre, hogy vele állnak és vele esnek.

Erezik-e, föl tudják-e fogni, mennyire elkötelező ez a nagy felelősség már itt az intézet falai között. Nem érezik-e már most azt a sajátságos lázat, a melyet a Jézus evangéliumának hirdetője a szószéken, a költők magyarázója a lámpák előtt szokott érezni.

A kijelentés munkáját elismerjük nagynak és becsesnek, de nem tekintjük bevégzettnek. A lélek a lélekből táplálkozik, és az a lélek, a ki vezérszerepre vállalkozik, legyen elkészülve arra is, hogy midőn meghallják, hogy föllépett, Judából, Galileából és a szomszédos tartományokból is hozzá sereglenek a betegek, némák» bélpoklosok, guttaütöttek és különbléle betegségben levők, hogy meggyógyítsa őket. Lesz e ereje, hogy letöröljön annyi könnyet, meggyógyítson annyi betegséget?

Lesz, ha hű tanítványa leend a Jézus Krisztusnak és buzgó követője példájának.

Erre a hűségre, erre az odaadó elszántságra, erre a tudo- mányszomjra, erre a lelki bátorságra számít hitiani intézetünk» midőn önöket a Gennezareth tavára kibocsátott kicsiny csolnakba befogadja.

Ne féljenek, ha olykor kedvezőtlen szelek érintik, ne veszítsenek bátorságot, ha olykor a vihar hullámai csapkodják csol- nakukat, ne féljenek, ha néha idegenek közé vettetnének is, ne féljenek, ha néha sötétség borulna fejők fülé, mert az Isten soha sem hagyja el a benne bízókat.