Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1896
— 10 — érzelmet képzet szüli; physikaí vagy érseki gyönyör — a mi a szépművészet teréről ki van zárva — az, melynél a lélek vak természeti szükségképeniségnek van alávetve s az érzelmet phy- sikai ok szüli. Minden gyönyör általános forrása a czélszerűség. Tehát minden olyan képzet, a mely összhangot és czólszerűsé- get tartalmaz, forrása lehet a szabad gyönyörnek.. Ezek a képzetek a jó, igaz, tökéletes, szép, megható, fenséges. A jó az észt, az igaz és tökéletes az értelmet a szép az értelmet és képzelmet, a megható és fenséges az észt és képzelmet foglalkoztatja. Ez alapon megkisérli a művészetek felosztását. Az értelmet és képzelmet foglalkoztató művészetek (jgaz, tökéletes, szép) a ssép- miívészetek (Ízlés, értelem művészetei), az észt és képzelmet foglalkoztatók (jó, fenséges, megható) a megható művészetek (az érzelem, szív művészetei). A megható és fenséges abban egyeznek hogy a gyönyör feltétele a fájdalom, azaz a czélszerűségé a czélellenesség. A meghatottság (Rührung) az a vegyes érzelem, a mely a szenvedésből s az ezen érzett gyönyörből áll elé. Fájdalom és gyönyör a megható két eleme. Czélellenesnek látszik, hogy az ember szenved, kinek ez nem lehet rendeltetése s ez a czélellenesség fáj. De ez a fájdalom czélszerű eszes természetünkre és az emberi társadalomra, mert tevékenységre ösztönöz. „Tehát a fájdalmon, melyet a czélellenesség bennünk felkelt, szükségképen gyönyört kell éreznünk, mert a fájdalom czélszerű.“ Hogy mily viszonyban vannak már az öröm és fájdalom, azt az határozza meg, hogy a megsértett czél fontosabb-e az elértnél, vagy az elért a megsértettnél ? A czélszerűség erkölcsi, vagy természeti. Amaz felette áll ennek s legélénkebben akkor jő tudatunkra, ha másokkal való ellenmondásban is megtartja túlsúlyát. „Csak akkor mutatkozik az erkölcsi törvények egész hatalma, ha az összes természeti erőkkel (érzelmek, ösztönök, indulatok, szenvedélyek) harczban tüntetjük fel s ezek vele szemben az emberi szív feletti hatalmukat elveszítik.“ Minél félelmesebb az ellenség, annál dicsőségesebb a győzelem. Csak az ellenállás fejtheti ki az erőt. Erkölcsi természetünk tudatát csak az érzéki erőkkel való harczban tarthatjuk fenn s így minden erkölcsi gyönyört fájdalom kisér. Ezt az erkölcsi gyönyört nyújtja a tragédia, a mely fájda
