Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1895

60 szívességükért e helyen is fogadják hálás köszönetünket Ez es­tély tiszta jövedelme volt 130 frt 60 kr , melynek *|;t-a az egy­let czéljaira, 2/'3-a a bpesti tornaversenyre ment szegény sorsú ta­nulók segélyezésére fordíttatott Junius 14-én pedig évzáró ün­nepélyt tartott az egylet. Mindezen alkalmakkor közreműködött a dalkör és apolló-kör jelesen betanult darabokkal, miért is el nem mulaszthatni, hogy e helyen is köszönetét ne fejezzünk ki Iszlai Márton énektanárnak és Strahal J. karmester uraknak. Az egylet a következő lapokat és folyóiratokat járatta: Va­sárnapi Újság, Ország világ, Budapesti Hírlap, Ellenzék, Mátyás­diák, Kakas Márton, Aranyos-vidék (ez ajándéka a szerkesztő­nek) Természettudományi Közlöny, Budapesti Szemle, Keresztény Magvető, Századok és Akadémiai Értesítő. Az ifjúság szerkesztette a „Remény“ ez. ifj. heti lapot, melyből megjelent 22 szám. Az ifj. könyvtárt használták 82-en. Olvastak összesen 1384 művet, melyből természettudományi 8, történelmi 142 és szép­irodalmi 1234. A könyvtár gyarapodott: a) Ajándékozás utján: Székely Józzef Költemények és dalok. b) Vásárlás utján: Hellwald: A föld ős népei 3 k. Bozóky: Római világ 2 k. Eötvös: A karthausi 2 k. Reclus: A patak élete 1 k. és a hegyek története 1 k. Horváth: A kereszténység első százada Magyarországon 1 k. Wertheimer E. Ausztria és Magyar- ország a XIX. század első tizedében 2 k. Derzsi J. Élet könyve. 1 köt. Rédiger G. Jóslat 1 köt. Castelar: A római műveltség és ldasz. művészet 1 k. Fraknói: Magyarország a mohácsi vész előtt 1 k. Fraknói: Vitéz János esztergomi érsek 1 k. Fraknói: Il-ik Lajos és udvara 1 k. Kardos: A magyar szépirodalmi történet 1 köt. Lóczy L: Khina és népe 1 k. Nővy L: A komoedia és a drámai középfajok elmélete 2 kötet. Wirth: A nyelv eredetének kérdése 1 kötet. Összesen 17 mű 23 drbban. Megjegyzendő, hogy ez évben nem a könyvtár gyarapítására fordíttatott a gond, mint inkább a meglevőknek használható karba helyezésére, s ezért tetemes összeget fordítottunk könyvek kötésére és javítására. Az egylet bevétele tagdíjakból s más

Next

/
Oldalképek
Tartalom