Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1890

52 levő minden alapítványa, tőkepénze, épülete és mindennemű ingó és ingatlan birtoka továbbra is az intézet tulajdona marad, s annak jövedelmei ezentúl is ugyanezen intézet czéljaira fordittatnak, vala­mint ha ezen szerződés az idők folytán akár azért, mert az intézet s annak főlitósága az államsegélyt továbbra igénybe nem venné, akár bármely okból megszűnnék: az intézetnek időközben az államsegély igénybe vétele mellett leendő mindennemű ingó és ingatlan vagyon- beli gyarapodása és felszerelése az iskola osztatlan birtokában és tulajdonában maradnak s azok iránt az állam semminemű kártérítési igényt nem támaszthat: úgyszintén a netalán létrejövendő és az is­kolát illető új alapítványok is, ha csak ez iránt az alapítók más­ként nem rendelkeznek. X. Az iskola-fentartó vallásközönség kötelezi magát az idézett törvényszakasz b) pontja értelmében, hogy gymnasiumában a vallás és közoktatási minister által a rendelkezése és közvetlen vezetése alatt álló gymnasiumokra nézve kiadott vagy jövőre kiadandó tan­tervet fogja alkalmazni. Azonban fentartja magának, hogy azontúl akár egyes rendes tantárgyak bővebb előadása, akár a rendkívüli tantárgyak felvétele iránt a felekezeti főhatóság rendelkezéseit, me­lyek az elfogadott tantervvel ellenkezésben nem állanak s melyeket a ministernek előlegesen bemutatni tartozik, követhesse: A tannyelv kizárólag csakis a magyar uyelv lehet. XI. A tandij az eddigi marad, azaz a gymnasium: I—V. osztályában unitárius növendék — 2 frt 50 kr. „ „ más vallásu „ — 6 „ 50 „ VI—VIII. osztályában unitárius növendék — 1 „ 50 ,, „ „ más vallásu „ — 8 , 50 , Felvételi dij fejőben minden tanuló 1 forintot tartozik fizetni. Tandijemelés esetén a mi a ministernek bejelentendő, kötelezi magát a vallásközönség, hogy az eddigi évi 900 frtnyi átlag bevételt meg­haladó többletet az intézet gyarapítására s a mennyiben a tanügy szempontjából a tanárok száma növelendő lenne egy újabb tanári állás rendszeresítésére s a működő tanárok javadalmának emelésére vagy kórpótlékok rendszeresítésére fogja fordítani. XII. A vallásközönség kötelezi magát, hogy az iskola épületben a nyolcz osztálynak megfelelő nyolcz külön osztálytermet egy külön rajztermet, természettani és természetrajzi előadási termet és szük­séges szertári és könyvtári helyiségeket, igazgatói irodát és tanári tanácskozási termet rendez be a gymnasium számára. XIII. A tanárok és tanulók fegyelmi ügyeiről a felekezeti jellegű középiskolákra nézve a törvény 38. §-a rendelkezvén, ezen törvény- szakasz rendelkezései a jelen szerződés által ezen iskolára nézve is fentartatnak, úgy mindazonáltal, hogy a Minister által kinevezett ta­nárok fegyelmi ügyeiben a felekezeti főhatóság által hozott Ítéletek indokaikkal, valamint a vizsgálati iratokkal együtt a ministerhez minden esetben felterjesztendők és csak a Minister helybenhagyásá­val léphetnek érvénybe. XIV. Az iskolafentartó vallásközönség kötelezi magát, hogy az

Next

/
Oldalképek
Tartalom