Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1888

62 papnövendék. Tartatott ez évben összesen 25 gyűlés, melyeknek tár gyai szavalatok, felolvasások vitatkozások s más egyleti ügyek voltak. Tartatott mindkét félévben egy-egy szavalati nemes verseny, melyeken jegyzőkönyvi dicséretet nyertek, komoly irányban Józan Miklós II. é. pn. vig irányban Péter Sándor I. é. pn. és Feldheim Béla VII. oszt. tan. Szavalati dijas verseny szintén kettő volt. Eze­ken a jutalomkönyveket mindkét esetben Józan Miklós és Péter Sándor papnövendékek nyerték el, előbbi komoly, utóbbi vig irányú szavalataival. Irodalmi pályázat volt mindkét félévben egy-egy. Ezeken ju­talmat nyert prózai dolgozattal Józan Miklós II. é. pn. (3 frt), köl­teménynyel ugyanő (2 frt), dicséretet Steiner Aron VIII. o. t. A májusi nagy pályázaton, egy-egy 10 frankos arany jutalmat nyertek: Neveléstani értekezéssel Józan Miklós II. é. pn., német for­dítással Feldheim Béla VII. o. t., irod. tört. tanulmánynyal Vári Al­bert és Pázsint Mihály papnövendékek; történelmi tanulmánynyal Pázsint Mihály II. é. pn. A természettani és társadalmi kérdésre be­adott pályamunkák a jutalomra nem ítéltettek érdemeseknek. Az egylet által szerkesztett „Remény“ ez. hetilapból megjelent 25 szám. 1848. márczius 15-ike emlékére szépen sikerült ünnepélyt ren­dezett az egylet. Imát mondott ez alkalommal Gálffy LŐrincz III. é. pn, alkalmi beszédet Demeter Dénes VIII. o. t.; felolvasást tartott Lőrinczi Dénes I. é. pn.; szavalt Józan Miklós II. é. pn. ; énekelt az ifj. dalkör és zenélt az ifj. Apolló-kör. Az egylet olvasótermébe a következő lapok és folyóiratok jár­tak: „Századok“, „Magyar Nyelvőr“, „Budapesti Szemle“, „Hazánk“, „Figyelő“, „Egészségtani Lapok“, „Magyar Salon“, „Uram Bátyám“, „Vasárnapi Újság“, „Fővárosi Lapok“. „Ellenzék“, „Magyar Nyelv- történeti Szótár“. „Osztrák-Magyar Monarchia írásban és Képben“, „Keresztény Magvető“ és „Unitárius Közlöny“,e két utóbbi a szer­kesztők ajándéka. Jótékonyságot gyakorolt az egylet iránt Incze Mihály nyug. miniszteri titkár, ki ez évben is 20 frtot ajándékozott az egylet­nek könyvvásárlásra. Az egylet könyvtára szaporodott ez évben Jakab Elek „Ko­lozsvár Története“ ez. monographiájával, melyet szerző 20 frt ked­vezményes árért adott az egyletnek, továbbá a magy. tud. akadémia könyvkiadó vállalatának első (történelmi) és második (irodalmi) so­rozatával (4 kötet). Az egylet bevétele volt 306 frt 96 kr, kiadása 234 frt 57 kr; jelenlegi vagyona tehát 72 frt 59 kr. Az egylettel összeköttetésben álló „Kölcsönző Egyletének, me­lyet Lendvay Latkóczyné jeles művésznő alapított, állandó tőkéje 200 frt, melyből 2 frt kölcsönt vehetnek ki a felosztályuak kamatra. A kamatokból bejött összeget pályadijak kitűzésére fordítja az egy­let. Jelenlegi vagyona 246 frt 54 kr.

Next

/
Oldalképek
Tartalom