Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1886
48 kezeltessék mindig külön e czimen: ifj. Peielle István emlékére, szülői, Pei e 11 e István és Rauch K. atalin által tett alap i tvány. 3. A 2000 frt alapítvány évenkinti kamatjából 1 °/0 tőkésittes- sék, a többi minden iskolai év végén feddhetetlen jellemű, jó magaviseletü és kitűnő tanulónak vagy tanulóknak adassák oly módon és mértékben, a mint azt az iskolai igazgatóság meghatározza. A kijelölésnél első sorban a két kelléket kívánjuk mindig szem előtt tartani. 4. Valahányszor a fennebbi módon kijelölt tőkésítéssel újabb 1000 frt gyűl össze: ez is a tőkéhez csatolandó s a 3-ik pont szerint kezelendő. Jói esik a kimondhatatlan veszteség miatt gyászba borult lelkűnknek az a tudat, hogy mig egyfelől kedves fiunknak tehetségünk szerint e csekély összegben maradandó emléket állítunk, — másfelől egy általunk nagyon becsült, humánus intézet tanárai iránti hálánkat s tanulói iránti jóakaratunkat tényleg is kifejezhetjük. Fogadja a tisztelt tanári kar a nevelés oltárára tett emez áldozatunkat azzal a szives készséggel, minővel azt gyógyirt kereső szivünk tenni kívánta. A tkts. igazgató tanár urat az igazgatósághoz bejelentésre felkérve, teljes tisztelettel maradunk. Kolozsvárit, 1887. jun. 21-én. Peielle István és neje Rauch Katalin. Főtanodánkat meglátogatták szeptember elején Sir James Clark Lawrence, William Lawrence, Alderman, Henry Alfréd Lawrence és Miss Jane Lawrence Londonból. Amerikából ez évben is felkeresték a szegénysorsu tanulókat a nemes szivü gyermekek. Ugyanis New-Yorkból a vasárnapi iskolában 25 irtot küldöttek. Providenee bői pedig ítichmond Károlina, az ottani gyermekek gyűjtéséből 40 frtot két tanuló számára. Méltóságős Páll Sándor kolozsvári tank. kir. főigazgató ur 1886. nov. 16. és 17-ik napjain látogatást tett főtanodánkban; az egyes osztályokban az előadásokat az igazgató kíséretében meghallgatta, gyűjteményeket, tantervet, igazgatói naplót, leltárt megtekintett s elismerőleg nyilatkozott a tapasztaltak felett, csak az intézet szűk voltát kifogásolta, a melyen már a jövő iskolai évben segítve lesz, a mennyiben az iskola kibővítést nyer. A tanuló ifjúság folyó év május 19-én az igazgatóság engedélyével a „Lövölde“ helyiségében májálist rendezett, melynek tiszta jövedelme 233 frt 5 kr. volt. Ez összegből az isk. kórház alapnak jutott 100 frt, az ifj. olv. egyletnek 70 frt, a papn. olv. és önk. egyletnek 30 frt, a „Kismező játszó-hely“ alapnak 33 frt 5 kr. Az év elején felvétetett a papnövelő intézetbe 24, gymnasiumba s elemi iskolába összesen 348 ; növekedés a múlt évihez képest 23 Uj tanuló jött a gymnasiumba 50; az elemi iskolába 33.