Állami Gimnázium, Kolozsvár, 1941
9 tában azzal, hogy a koedukáció nemcsak a lülönböző nemű tanulók összeterelése, hanem két nem egymáshoz való viszonyát irányító ösztönök céltudatos nevelése. Tehát a szó nemes értelmében vett együtt- nevelés. Ennek az illetékesek részéről való föl nem ismerése okozza a legtöbb bajt. Mert lehet pl, ilyenről szó a jelenlegi körülmények között csak a mi intézetünkben is? Egy ténnyel azonban számolni kell : sok ma már a koeduká- ciós iskola, még azokban az államokban is, ahol ellenséges állás- foglalás történt a koedukácíós rendszerrel szemben. Viszont azokban az iskolákban, ahol egyszerűen pedagógiai kommunizmus módján belekényszerítették a leánynövendékeket a fiúk számára készített tanrendszerbe, — anélkül, hogy bárki is törődne az együttneveléssel, — lehet-e beszélni akár konstrukcióról (együtt-oktatás) is? Gondolt-e valaki a két nem lelkében lefolyó, merőben ellentétes intellektuális reakciókra? Ám érzelmi síkon sok helyen az előitéletek, álszenteskedés akadályozza az egészséges szellem kialakulását s előttünk áll a kép: fiúk és leányok két ellenséges és versengő táborra szakadása, ahol egymáshoz való kapcsolataik ironikus, csipkelődő, sőt kétértelmű megjegyzésekben merülnek ki. Ilyen kép állhatott Fournier előtt, aki e cím alatt kelt ki a koedukáció ellen: „La coéducation des sexes, són immoralité, són illégalité“. Viszont tény, hogy a helyesen vezetett és előkészített odenwaldi, neucháteli, lausanne-i koedukácíós iskolákban, továbbá Brüsszelben Dr. Decroly iskolájában, Genfben a „Maison des Petits“ s Darmstadt-ban Langermann intézetében tökéletes az egyetértés, semmi sexuális vonatkozású tünet — a közösségi érzet bizonyos kötelességérzettel párosult öntudatot ad a gyermeknek ţ ezzel a szexuális kérdés 3/* ed része már meg is van oldva, A nevelés még nem avatkozik be pozitive; hiszen a gyermeket a társadalmi milieu még nem rontotta el, még nem hatott a gyönge lekicsinylésének példája, a gyermek mentes előítéletektől a nemi különbözőségek terén. Sajnos, helyszűke miatt, itt nem foglalkozhatunk bővebben az egyiittnevelés földrajzi elterjedésével. Megjegyezzük azonban, hogy a koedukáció hazájának mondott Amerikában az együttnevelés kizárólag opportunitás szülötte s bizony nem erkölcsi vagy lélektani elveken nyugszik. Ami Ben B Lindsey két, német nyelven is megjelent, nagy port felvert tanulmányában („Die Revolution der modernen Jugend" és „Die Kameradschaftsehe“) az amerikai fiatalság erkölcsi depravációjáról mond, azt az újvilágban dívó szabadabb erkölcsi felfogás, a fiirt s ama sajátos nőuralom számlájára kell írnii, amely az amerikai társadalomban éppen oly groteszkül, abnormálisnak és veszedelmes kinövésnek hat, akárcsak Európában — még nemrég is — a férfi szupremációja. Angliában a bedales-i iskola, Németországban főleg Odenwald az együttnevelés kísérleti telepei, Skandináviában úgyszólván a szokásokban gyökeredzik. A férfi és nő közötti közéleti korlátok azonban a latin álla- mokkan is rendre leomlanak. Itt nem is annyira fajbiológiai kérdésről van szó, hanem inkább vallási alapon álló különbségekről. A protestantizmus szellemében nevelkedett nemzeteknek egészen más
