Tanárképző Intézet Gyakorló Gimnáziuma, Kolozsvár, 1942
24 10. Március 8-án, II. o.: magyar ny.: „Arany János: Mátyás anyja c. költemény”. (Balogh László gimn. r. tanár). 11. Március 22-én, V. o.: olasz ny.: „Allo officio postale” (Ulrich Ferenc gimn. r. tanár). 12. Március 29-én, VII. o.: természettan: „A hősugárzás” (Szabó Árpád gimn. r. tanár). 13. Április 12-én, IV. o.: latin ny.: „Coriolanus c. olvasmány” (Sajkás-[Skrabatovicsl Ede gimn. r. tanár). 14. Május 10-én, III. o.: mennyiségtan: „A parabola szerkesztése” (Dr. Gáspár Gyula gimn. h. tanár). A gyakorló tanárjelöltek résztvettek az intézet minden munkájában, hogy beleéljék magukat a tanári hivatás minden foglalkozásába. Jelen voltak a különböző tanári értekezleten, a szülői értekezleteken, az iskolai ünnepélyeken. Résztvettek az irodai munkában, az iskolai felügyeletben. Rendelkezésükre bocsátottuk az iskola írógépét is, hogy megtanulhassák a gépírást. A próbatanításokon és bemutató órákon jegyzők és bírálók voltak, közülük többen kétszer is. A jelöltek gyakorlati képzését szolgálták a heti két órában, hétfőn és pénteken d. e. 9—10 óráig tartott teorétikumok, amelyeket dr. Kántor Lajos igazgató vezetett. Tárgyalásra került a Szabályzatban és Utasításban adott vezérfonalon túlmenőleg az iskolai élet minden kérdése. Ahol lehetett, alkalmat adtunk a jelöltek részéről való ismertetésre és megvitatásra is. Felhívtuk figyelmüket a nevezetesebb szakmunkákra és a folyóiratokban megjelent tanulmányokra. Különös gondot fordítottunk arra, hogy a jelöltek megismerjék a Részletes Utasításokban és az Általános Utasításban, valamint a Tantervben szaktárgyaikra vonatkozó irányelveket. A jelöltek referáltak szaktárgyaik módszeres tanításáról és hozzászóltak a többi hasonló szakos jelöltek. Együttesen meghallgattuk és utána megbeszéltük a helybeli tanítóképző-intézet gyakorló elemi iskolájának egy magyar nyelvtan, egy beszéd- és értelemgyakorlat és egy számtan óráját. A tanárjelöltek részére külön termet bocsátottunk rendelkezésre, ott tartottuk a teorétikumot is. Célunk az, hogy pedagógiai kézi-könyvtárt is állítsunk be számukra. Amig a célt nagyobb keretben meg nem valósíthatjuk, rendelkezésükre állnak az intézet folyóiratai és tanári könyvtára. b) Az 1942/43. év folyamán beosztott gyakorló tanárjelöltek névsora.* Adatok: név, születési hely és idő, vallás, szaktárgy, I. vagy II. félévben tartózkodott-e intézetünkben? s esetleges megjegyzések. 1. Boros László, Érsemlyén (Bihar vm.)., 1920. okt. 30., ref., * A francia-szakos tanárjelöltek az I. félévben, francia-szakos tanár hiányában, erre a szaktárgyukra vonatkozólag a helybeli m. kir. állami leány- gimnáziumba nyertek beosztást.