Református Kollégium, Kolozsvár, 1942

14

hétről-hétre nyugodt hangon, minden feddő vagy dorgáló szó nélkül kérte a közönséget, hogy várja meg az istentiszteletet befejező ének végét. A türelem meghozta az eredményt.

Vásárhelyi Boldizsár vallást tanított a dési állami gimnáziumban. A diákok rájöttek arra, hogy a kokszfűtéses kályhák néha robbanásszerűen, széngázt és füstöt ontanak a terembe. Ezt egy pár tanárnál rendszeresítették, mert így elmaradt az óra. Megpróbálták ezt Vásárhelyi Boldizsárnál is. A teremben erős széngáz volt. A fiúk azt remélték, hogy az óra mint utolsó óra elmarad. Vásárhelyi Boldizsár véghetetlen nyugalommal így szólt: »Fiúk, kevés vallásóránk van. Kérem magukat, vegyék fel a nagykabátjukat, nyissák ki az ablakokat, hogy megtarthassuk a vallásórát.«

Többet a vallásórán nem volt széngáz. Csodálatos szelídségével, nyugalmával, türelmével, a diákok felé áradó szeretetével leszerelt minden diákcsinyt.

Mint a kolozsvári gyülekezet lelkészelnöke, sokszor térítette szenvedélytől mentes, nyugodt megfontoltságával az egyházi gyűlések eltérő véleményeit a kívánt irányba.

Iskolánk életében húsz éven át mint előljárósági tag vett részt. Egy gyűlésről sem maradt el. Bölcs megfontolással elmondott felszólalásai és tanácsai nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a kollégium vezetősége megtalálja a helyes utat a megszállás nehéz évei alatt. Mint belvárosi lelkész mindig jelen volt a konfirmándus diákok kikérdezésén a díszteremben.

Őszinte jóakarója és barátja volt a kollégiumnak.

Emlékét hálás kegyelettel őrizzük.

MIKLÓS VIKTOR.