Református Kollégium, Kolozsvár, 1942

9 tanítását: mindenkor, még a próbáltatás, ínség és megalázás idején is, megalkuvás nélkül a hétköznapi felett ünnepi tisztaságban ma­radjon a kollégium litteris et pietati sacrum. A kollégium elöljárósága, tanári kara és ifjúsága alázattal köszöni meg a Mindenhatónak azt a drága ajándékot, melyet nekünk dr. Tusa Gábor nagy lelkében adott, és azzal a kívánsággal búcsú­zunk el nagyérdemű gondnokunktól, hogy gyönge teste pihenjen az édes magyar föld ölében, de hatalmas lelke éljen, hasson és alkos­son miközöttünk mindörökké. Az Értelem Embere. Irta és dr. Tusa Gábor igazgatótanácsos, kollégiumi gondnok temetése alkalmával elmondotta: Vásárhelyi János püspök. Péld. XV : 24. „Az életnek úta felfelé van az értelmes em­ber számára, hogy eltávozzék a pokoltól, mely aláfelé van.“ A mi koporsóban nyugvó testvérünkről valóban a szó bibliai jelentése szerint mondhatjuk el, hogy igazán okos, értelmes ember volt. Ritka gyors felfogása, világos látása, megfontolt tiszta ítélő­képessége átragyogta egész egyéniségét. Az Isten kegyelméből gazdag mértékben neki ajándékozott e kiváló talentumokat koránt­sem tekintette holt tőkének, hanem a neki adott talentumokkal híven sáfárkodott. Gyermekkorától kezdve állandóan szorgalmasan tanult és széleskörű, alapos műveltséget szerzett magának. Különö­sen a hivatásául választott jogi pályán szerzett olyan alapos tudást, amely őt pályatársai között az elsők közé emelte. így is talál reá a bibliai szó: Az életnek útja felfelé van az értelmes ember számára. Egyre magasabbra ívelő pályán haladott előre és szerezte meg a sikert és a siker nyomában járó elismerést. Fényes pálya tört ketté az ő váratlan halálával. Szent igénk azonban amikor azt hirdeti, hogy az életnek útja felfelé van az értelmes ember számára, akkor nem a világ szerint való előhaladás magaslatait érti a felfeléhaladás alatt, hanem az erkölcsi magaslatokat, az élő Isten útján való egyre teljesebb elő- haladást az örök jó, az örök szép, az örök igaz világa felé, azt a magas erkölcsi színvonalat, amelyen az Isten titkaiba betekintő ember egyre jobban megismeri Isten örök törvényeit, egyre telje­sebben beleállítja életét Isten dicsőségének szolgálatába, egyre tisz­tábban tud külömbséget tenni jó és rossz között és így útjában el tudja kerülni a bűnnek, tisztátalanságnak, a kárhozatnak halálba sodró útját, vagy amint szent igénk mondja : Eltávozik a pokoltól, mely aláfelé van. Az értelmes ember akkor tud ezen a bibliai értelemben vett úton felfelé haladni, ha értelmében hit által az Isten előtt való komoly felelősségérzésnek, a mennyei Atyának szívéből merített tiszta és áldozatos szeretetnek égi világosságát és irányítását veszi

Next

/
Oldalképek
Tartalom