Református Kollégium, Kolozsvár, 1941
76 való. Vas, csont, gummi stb. hulladék gyűjtéséből az év folyamán már csak 88 pengő 72 fillért sikerült keresniük. Nem akad már vadász- terület. A rongygyüjtést pedig a túlságosan alacsonyan megállapított hatósági ár akadályozza. Itt még sokat lehetne keresni. Szép eredménnyel végződött a tél folyamán az ócskacipőgyüj- tés. Tanulóink több mint 500 pár cipőt gyűjtöttek össze és szolgáltattak be. A felsőbb osztályos tanulók főként magántanítással és irodai munkával keresnek. A szervezett Diákkaptár nem vonzza őket, de szorgalmasan dolgoznak. Megtakarított pénzük is van — de nem szívesen közlik az összeget. Az a meggyőződésem, hogy az erdélyrészi ifjúságnak a Diák- kaptármozgalom nem új. Itt a diák soha sem vetette meg a kereseti lehetőségeket. A beadott jelentésekből megállapíthatom, hogy keresetük igen nagy részét fordították komoly célokra. Javaslatom a következő iskolai évre: A cserkészek vegyék át a diákkaptár szervezését, vezetését és alapítsanak iskolai szövetkezetei (ebben a formában más intézetekben sokkal erőteljesebb és szervezettebb munka folyik). Barthalis József felügyelő-tanár. 7. A fotókör megalakulása és működése. A fotókör 1942. március 6-án tartotta alakuló gyűlését. Összesen 12 ülést tartottunk, melyen 7 előadó felolvasott összesen 20 előadást. Rendszeres szaklap-szemle keretében Csendes Zoltán VII. oszt. 16 szaklapból összesen 40 cikket és közleményt ismertetett. Képbírálatok keretében több mint 90 képet vetítettünkbe. Az évvégi »kollégiumi hét« alkalmával rendezett ifjúsági kiállításon a fotókör 36 válogatott fényképpel lépett a nyilvánosság elé. A fényképészeti önképzőköri munkában az alábbi tagok vettek állandóan tevékeny részt: Csiky János VIII. oszt. tartott 1 előadást Szolnoky Elemér VIII. oszt. „ 2 >» Csendes Zoltán VII. oszt. „ 9 »» Kádár János VII. oszt. ,, 1 »♦ Kárpáti Egon VII. oszt. „ 4 »> Nagy Zoltán VII. oszt. „ 2 »» ’Sombory Dénes VII. oszt. „ Szabó László VII. oszt. Feszt György VI. oszt. 1 »» Dr. Bereczky Tibor, vezető-tanár.