Református Kollégium, Kolozsvár, 1941
73 lejátszását a szinte állandóan tartó esős idő, a késői tavasz, pálya hiány s a többi csapat húzódozása lehetetlenné tette. Síszakosztályunk résztvett a december 18-án rendezett kolozsvári levente síbajnokságokon, s sportkörünk rendezte meg január 29-én a jelvényszerző síversenyt, amelyen ezüst jelvényt szerzett 8, bronz jelvényt 23, vas jelvényt 32 tanulónk. A sportkör kebelében Lőrinczi Ferenc tanár vezetése alatt működött az ökölvívó keret. Az eredmény mérsékeltnek mondható. Ennek oka főként az volt, hogy a kevés számú felszerelést is csak január közepén kaptuk meg. Egyik legszorgalmasabb szakosztály az asztali tennisz szakosztály volt, amely egy házi- és Kisok kerületi versenyt rendezett, azonkívül résztvett 4 más versenyen. Ezen versenyek közül a február 28-iki Kisok csapatversenyt megnyerte, más versenyeken pedig több egyes és páros első és második helyezést ért el. A céllövő szakosztályba több mint 160 tag jelentkezett, de miután semmiféle felszerelésünk a legutóbbi napokig nem volt, az érdeklődés lassan ellanyhult. Az évvégi tornaünnepélyünket az összes helyi fiú- és leányközépiskolák részvételével június hó 14-én délután rendeztük az egyetemi sportparkban, hol nagyszámú és előkelő közönség gyönyörködött a szebbnél-szebb gyakorlatokban. Egész évi szorgalmas munkásságukért, mint az egyes osztá- lyok^vezetői és legjobb tornászai, érem jutalmat kaptak: Zilahi László VIII., Nagy Zsolt VII., Enyedi Tibor VI., Benedek István V., Konrád János IVa, Simonffy Jenő IVb, Vájná Zoltán Illa, Czira György Illb, Farkas Ferenc Ila, Incze Jenő Ilb, Báthory István IIc, Kónya Győző la, Farkas István Ib, Timár Lajos Ic osztályos tanulók. A legszebb eredményt elért ezüst jelvényes torna-mintacsapat emlékjelvényt és külön dicsérő elismerést érdemelt szorgalmas és eredményes munkásságáért. A csapat tagjai: Zilahi László, Kopeczny László, Frank Frigyes, Nagy László VIII. és Nagy József VII. osztályos tanulók. 5. Az Ifjúsági Aerokör megalakulása és működése. Kollégiumunk ifjúságának életében nagy jelentőségű a mai kor szelleme által követelt Ifjúsági Aerokör megalakulása. A repiilőgépmodelezés, amely ma a repülőkiképzés alapját alkotja, alapja volt az első repülőgép megépítésének — a levegő meghódításának is. Az 1870-es években a daytonai (amerikai Egyesült Államok) református parókia udvarán a két kis Wright (olv. Rajt.) Orville és Wilbur játék-légcsavarokkal játszadoztak. Ki hitte volna akkor, hogy ebből a gyermekjátékból és az ősi gyermekjátékból, a papírsárkányból fog kifejlődni az emberiség évezredes álmának megvalósítása — a levegő meghódítása ? Következett a hosszú, rendszeres munka után 1903. december 17, mikor a csuda megtörtént. Kitty Hawk mellett Devill Hill-en (Ördög dombon) Wright Orville benzinmotoros repülőgéppel 12 másodperc alatt 250 métert repült.