Református Kollégium, Kolozsvár, 1941

69 Kallós Zoltán V. o., Nagy Pál VII. o., Nagy Zsolt VII. o., Sipos Rudolf VIII. o. és Szentpétery László VII. o. tanulók. Az iskolai év végén önképzőkörünk készítette elő, szervezte meg a június 8—14-e között megtartott Kollégiumi Napokat. A Kol­légiumi Napok keretében a rajz-, fényképező- és repülőmodellező­kör, valamint a cserkészcsapat közös kiállítást, az utóbbi a nagy kúrián tábortüzet, az önképzőkör záróünnepélyt, az egész ifjúság pedig a többi kolozsvári közép-, középfokú és szakiskolák ifjúságá­val együtt közös tornaünnepélyt rendezett. A jóformán kísérletként megrendezett Kollégiumi Napok sok és komoly eredménnyel jár­tak : sikerült kézzelfoghatóvá tenni a kollégiumban folyó ifjúsági munkák egységét, az ifjúságnak az önkéntes munka vállalására nem hajlandó része meglepetten, sőt irigykedve figyelt fel a dolgozó diákok eredményeire, a kiállítás, a tábortűz és az önképzőköri záró­ünnepély pedig nagyon sok szülőt és érdeklődőt vonzott a kollé­gium ősi falai közé. A legteljesebb elismeréssel kell megemlékez­nünk a két kolozsvári nagy napilap, az Ellenzék és a Keleti Újság meleg érdeklődéséről és beszámoló cikkeiről. A Kollégiumi Napok keretében megtartott önképzőköri záróün­nepélyen Dáné Tibor VIII. o., az önképzőkör ezévi elnöke tartott beszámolót, Cseh Edömér VII. o. és Dávid András IV. o. Reményik, Illyés Gyula és Sértő Kálmán verseiből adtak elő, Szentpétery László VII. o. A dr. Kovács István című film ismertetése és bírálata címen olvasta fel az önképzőkör ezévi legsikerültebb előadását, Kallós Zoltán V. o Válaszúti népdalgyűjtés c. pályamunkáját olvasta fel, és mutatta be a legjellegzetesebb válaszúti népdaltípusokat, végül öt­perces beszámolók hangzottak el a kollégium cserkészcsapatának, fényképezökörének, repülőmodellezőinek és KISOK-jának ezévi mun­kásságáról. A Gyulai Pál-Önképzőkör az év második felében megint kiadta önképzőköri lapját, a Reményt, melynek összesen négy száma jelent meg. Akárcsak az önképzőkört, a Remény idei évfolyamát is a kia­lakulatlanság jellemezte: jóformán csak a VII. osztály néhány lelkes tanulója vállalta és végezte a szerkesztés, a többszörösítés és a ter­jesztés nehéz munkáját. Megemlítésre méltó érdeme az idei évfo­lyamnak, hogy szinte mindegyik számában élvezetes és komoly formában foglalkozott magyar nyelvhelyességi kérdésekkel, és hogy lapjain a diákhumort is megszólaltatta. Végül külön meg kell emlékeznünk arról, hogy az Alma Mater iránt el nem fogyó szeretettel Szabó Dezső, a kollégium öregdiákja rendszeresen megküldötte füzeteit az önképzőkörnek, amely azokat ismertetés és megbeszélés formájában dolgozta fel. Az önképzőkör a záróünnepélyen jegyzőkönyvi köszönetét mondott Szabó Dezsőnek ezért a nagylelkű ajándékért. Az önképzőkör vezetőtanára az I. félévben dr. Jancsó Elemér, a II. félévben Nagy Géza volt. Nagy Géza vezetőtanár.

Next

/
Oldalképek
Tartalom