Református Kollégium, Kolozsvár, 1941
27 jelentőségét csak akkor pillantotta meg, mikor már mindennek vége volt. A »hősi halál« milliók kényszerű sorsa lett, de a magyar lélek esak akkor láthatta meg a halál igazi értelmét, mikor becsülettel már meghalni sem lehet. Mi itt maradtunk. Részt vettünk élve a saját temetésünkön. És láttuk, hogy a népek millióinak szemében nem gyászkönny, csak ellenséges indulat, hideg részvétlenség vagy unott közöny él. Láttuk szinte kísérteties elhagyatottságunkat, melyről a testvériség nagy álmodója nem is álmodhatott. Itt maradtunk. Becsülettel nem halhattunk meg és most — meg kell tanulnunk becsülettel élni ! Becsülettel élni: vagyis mindent újra kezdeni a hitben, az ál- modásban, a szeretetben, a szabadság utáni vágyban, az igazság keresésében. És nem mondani ki, hanem magunkba fojtani kételyeinket, tévelygő bizonytalanságunkat, tompa levertségünket.« Majd az egységre szólíl fel mindenkit. »A porondon egyedül maradtunk«, különálló táborokra nincs szükség. »A politikai és irodalmi téren egy tömör táborban akar állani az egész erdélyi magyarság. A lét és nemlét árnyékában nem marad idő villongásokra«. Az újrakezdés, az »ahogy lehet« azonban nem jelent megalkuvást. Egyik vitacikkében, ugyancsak 1923-ban, ezzel a kérdéssel kapcsolatban ezt írja: »Talán éppen a mi megalkuvásunk a legna« gyobb mártiromság«. »Ez a megalkuvás tehát nem lealacsonyító, bár keserű és bár sokszor gyökere a reménytelenségnek, de aki az életet vállalja, ezt is vállalja. Az Isten akarata kényszeríti az embert néha a megalkuvásra, de ugyanakkor viszont lehetőséget nyújt neki e vaskereten belül a hősiességre, a kitartásra, a mártirom- ságra is«. Reményik prózai írásait ugyanaz a szellem hatja át, ami verseit. Az író és az ember tökéletes összhangját mutatja minden írása, életének minden tette, az emberekkel és dolgokkal szembeni mindenkori állásfoglalása. Könyvismertetései is mindig elvi jelentőségűek. Barátai, írótársai kiválasztásában is a vele rokon lelkek összefogásának szándéka vezette. A magyarság lelki egységéért folytatott harca nem volt hiábavaló. A létrejött politikai egység után megszületik 1926-ban az erdélyi irodalom egysége is. Es hogy az egység nemcsak külsőségekben nyilvánult meg, de a magyarság nagy tömegeinek lelkében is létre kezdett jönni — legalábbis a nagy nemzeti kérdésekben — abban Reményik költészetének döntő szerepe volt. A Helikon megteremtésével létrejött irodalmi egység új korszakot jelent a háború utáni erdélyi irodalom történetében. Az új irói csoportosulás három vezető egyénisége, ideológiai iránymutatója: Reményik Sándor, Kuncz Aladár és Tamási Áron. Egyik az erdélyiség gondolatának, másik az európai kitekintésnek, a harmadik a székelységből megújuló népi gondolatnak és irodalomnak legjellegzetesebb kifejezője. Mindhárman látszólag más és más irói szemlélet hívei, valójában azonban költészetük azonos talajban gyökeredzik. Mellettük ott találjuk a közös erdélyi feladatok vállalásában az egykori »hőskor« szembenálló híveit, a régi Napkelet és Pásztor
