Református Kollégium, Kolozsvár, 1918
4 A népből származott. De nem tett úgy, mint a legtöbben, akik később szégyenkezve néznek vissza a forrásra, melyből eredtek. Ő mindvégig, élete utolsó pillanatáig megtartotta a nép iránt való szeretetét, s fenntartotta velük az érintkezést. Az ő demokráciája nem politikai programm volt, sem életpálya, vagy megélhetési mód. 0 nem a népből, hanem a népért élt. 0 nem agitált a népért, hanem dolgozott. Mily felemelő, a régi bibliai patriarchákra emlékeztető jelenet volt, mikor halála előtt néhány nappal maga köré gyíijtötte véreit, az egyszerű föl'dmives gazdákat, s erős hangon, lelkének utolsó fel- lobbanásában elmondta előttük szellemi végrendeletét! De mintaszerű, példaadó erejű volt családi életében is. Ma, amikor okos doktorok ezer tanácscsal, léha, az élet egész terhét felvenni nem akaró vagy nem tudó asszonyok gúnynyal, lenézéssel illetik a nagycsaládú szülőket: ő nem számlálta örökösei számát, hanem bátran felvette s nemesen végig vitte az életnek, a családi életnek egész terhét. Mily fájdalom, hogy itt, szivének ezen a legérzékenyebb pontján érte a legnagyobb csapás. Vigasztaljon az a ludat, hogy ebben a nehéz fájdalomban is csak a test tört meg; a lélek mindvégig erős, Istenben bizakodó, reménykedő maradt. Mintaszerű, példaadó volt iskolái élete is. Az volt a meggyőződése, hogy nagy dolgokat csak egyéniségek teremthetnek; ezeknek kifejlődéséhez pedig szabad levegőre, független lélekre van szüksége úgy az egyeseknek, mint az intézményeknek. Ezért küzdött mint tanár és igazgató, ezt igyekezett megvalósítani mint egyházkerületi- és zsinati képviselő. Ha ebben sem kollégái, sem felsőhatósága előtt teljes megértésre nem talált: azért az ő igazsága egész marad s az ő dicsősége annál nagyobb. Íme egy egész embernek, egész, jól betöltött élete! Elmúlásán vigasztaljon az a tudat, hogy amit egy ember ebben a rövid emberi életben magáért, családjáért, a közért megtehet: ő megtette. Megtette hűséggel, becsülettel és igazsággal. Ennél szebb és nagyobb örökséget senki sem hagyhat maga után. Legyen emléke áldott, pihenése csendes! “ 1918. október 5-én temettük el a kolozsvári temetőben. Emlékét intézetünk hálás kegyelettel őrzi meg, de megőrzi emlékezetét a kollégium három kötetes története is, amelyet az intézet 300 éves jubileuma alkalmából írt meg. Intézetünk kivette részét abból a gyászból is, amely nemzetünkkel együtt egyetemes református egyházunkat érte gróf Tisza István egyházkerületi főgondnok 1918. október 31-én bekövetkezett tragikus halálával. A dunántúli református egyházkerület igazgatótanácsa előtt részvétünket átiratban fejeztük ki. Szarvadi Dezső 1. oszt. tanulónk meghalt 1919. március 1-jén.
