Református Kollégium, Kolozsvár, 1915
- 144 nősen ajánljuk pedig azoknak, akik az I—IV. osztályban gyengébb előmenetelt tanúsítottak a latin és német nyelvből, akik nehezen tudják tanúlni általában a nyelveket, de könnyebben boldogúlnak a reáliákkal. Az ilyen tanulókat a görög nyelvnek terhe akadályozná a tehetségüknek megfelelő tárgyakban való előhaladásban is. Az irányválasztás a beírás alkalmával történik. Erre nézve a szülők vagy gyámok szóbelileg vagy írásbelileg nyilatkoznak az igazgató előtt. Ha a tanuló a szülő vagy gyám nyilatkozata nélkül jelentkezik az V. osztályba való felvételre, bejelenti a választott irányt és arra felvesszük; utasítást kap azonban a nyilatkozatnak 8 napon belül való beszerzésére. Ha a nyilatkozatot e határidő leteltével sem mutatja be, az igazgató értesíti a szülőt vagy gyámot, hogy a tanuló melyik irányra jelentkezett. Ha öt nap alatt nem kap ellenkező nyilatkozatot, a tanuló választása végleges. Az olyan tanulók, akik egy vagy több éven keresztül tanulták az egyik tanfolyamot, átléphetnek a másikba, ha az előző osztályokban tanúit anyagból fölvételi vizsgálatot tesznek. A felvételi vizsgálatért 20 K-t kell fizetni. A megkezdett irányból a másikra való átlépés rendesen az iskolai év elején történhetik. Azonban a V. K. M. úr 1894. évi 54,883. sz. rendelete értelméken az V. oszt. tanulók a tanév első hónapjában felvételi vizsgálat nélkül, a VI—Vili. oszt. tanulók (valamint az V. osztályosok is a többi hónapokban) a szabályszerű felvételi vizsgálat letétele után a szülők vagy gyámok ily irányú kérése alapján — mindenkor a tanári kar engedélyével — átléphetnek a másik irányra.