Református Kollégium, Kolozsvár, 1915
— 129 — részint az V. 25 —VI. 25 iki tanfolyam elvégzése után (16). A magán, tanulókul fölvett növendékek közül 2 volt katona. Az I. osztályba már az előző évek elején sem tudtuk fölvenni a jelentkezőket, az 1916 — 17. évre pedig az eddiginél is nagyobb számban jelentkeztek fölvételre (aug. 11-éig 99-en), akik közül csupán 68 nak tudunk helyet biztosítani. A tanítás és nevelés munkája a tanári kar részéről alkalmazkodott a nagy idők követelményeihez. Megragadtunk minden alkalmat: az egyes tantárgyak keretében, az igazgató állal vezetett közös ifjúsági összejöveteleken, az iskolai istentiszteleteken és az ünnepélyeken, hogy ifjainkkal megértessük, mily roppant fontosságú eseményeknek tanúi és részesei, hogy ezáltal lelkiismeretüket felébresztve kötelességeik pontos teljesítésére neveljük őket. Gondoskodtunk arról is, hogy részint a magyar, részint a jelesebb német képes folyóiratok (Vasárnapi Újság, Érdekes Újság, Illustrierte Zeitung) háborús illusztrációi tanítványaink szeme elé kerüljenek. Ebből a célból ezeket üveg alá téve a hozzájuk való magyarázatokkal együtt a folyósók falára közszemlére tettük. Bennlakó tanítványainkat rendszeresen elvezettük a kolozsvári mozgóképszínházak harctéri felvételeinek bemutatásához. A VII. osztály egészségtani óráit dr. Konrádi Dániel iskolai orvosunk az általános érdekű kérdések megbeszélése után első sorban a háború egészségügyének és egészségtanának alapos ismertetésére fordította ebben az évben is; a VI—Vili. osztályosok számára szerveztük a katonai kiképzést. Ezekben kíséreltem meg főbb vonásaiban iskolánk 1915 16. évi történetét ismertetni. Az itt nem részletezett kérdésekre nézve utalok az Értesítő illető fejezeteire, ahol a felvilágosítások megtalálhatók. Abban a reménységben végzem iskolánk 1915—16-ik súlyos esztendejének történetét, hogy tanítványaink lelkében napról-napra mindinkább erősödni fog jövőre is az a szent elhatározás: hogy méltó fiai lesznek a kollégiumnak, az anyaszentegyháznak és a hazának; hogy niegsúlyosodott kötelességeiket mindig híven és hívebben fogják teljesíteni. Isten az igaz honszeretet által védelmezze és tartsa meg hazánkat! Kovács Dezső, igazgató. 9