Református Kollégium, Kolozsvár, 1914
Jellemében a puritán egyszerűség mellett uralkodó vonás volt a kérlelhetetlen és minden megalkuvást kizáró kötelességérzet. Abból a ritka emberi fajból való volt, aki hitt a maga elveiben s megvolt benne az a még ritkább akaraterő, hogy tudott azokhoz a legvégsőig hű lenni. Nemcsak szóval vallotta a becsület és emberség örök igazságait, hanem maga is azok szerint élt; nemcsak másoknál hirdette a testi és lelki élet józanságának egészséges hasznait, hanem maga is szóról-szóra vette azokat s jó pél dával járt tanítványai és barátai előtt. A katonáskodást is, mint minden dolgát ezen a világon, komolyan vette; levonta belőle magára nézve a végső következéseket és sem gyönyörű családja, sem békés tanári pályája, sem itthon maradó kartársai, sem ifjúkorának jövőbe néző szép kilátásai egy percig sem tudták megállítani azon az utón, melyen kötelessége teljesítésére halálos elszá- nással megindult. Hősi haláláról a kollégium elöljárósága és tanári kara a következő gyászjelentést adta ki: „A kolozsvári református kollégium elöljárósága és tanári kara mély fájdalommal tudatja, hogy a fáradhatatlan munkásságú tanár, a szeretett és nagyrabecsült kartárs, az ifjúság igaz és bölcs jó barátja, Szabó Imre főgimnáziumi rendes tanár, a m. kir. 21-ik honvéd gyalogezred népfelkelő főhadnagya, életének 39-ik, tanári működésének 14-ik évében 1915 február 16-án Kolomea sáncai előtt, miközben századát győzelmes rohamra vezette, ellenséges golyótól találva hősi halált halt. Bajtársai ott temették el a diadalmas csata mezején. Kiomlott vére drága és szent áldozat az imádott haza oltárán. Emlékezete áldóan fogja beragyogni ifjú özvegye és négy kis árvája életét, és dicsőségesen fog világítani a messzi jövendőben nemzedékek hosszú sora előtt, akiket arra a rendületlen kötelességtudásra fog tanítani, amelynek feledhetetlen karlársunk nemes életének minden idejében és hősi halálában mintaképe volt. Nyugalma legyen csendes, emlékezete áldott!“ Most, hogy eltűnt közülünk elveiért makacsúl harcoló egyénisége, hogy megszűnt sok irányú munkás élete, bármennyire ragyogjon is hősi halálának fénye, mi: családja, tanítványai és kartársai mély bánattal, keserű fájdalommal állunk emlékezete előtt. Seprőd! János.- 29 —