Református Kollégium, Kolozsvár, 1913

XXIV. Tájékoztató a négy osztályú elemi iskolába, a főgimnáziumba s a benn­lakásba való felvételről. 1. Beiratás. A felvétel aug. 81., szept. 1—8-án lesz. Ref. tanulókat a júl. 11-éig terjedő időben is beírunk. Felveszünk az első elemi osztályba 6—7 éves fiúkat, a többi osztályba megfelelő korúakat felvételi vizsgálat vagy az előző osztályról kiállított bizo­nyítvány alapján. Az /. gimn. osztályba felvehetők 9—12 éves fiúk, ha az elemi iskola 4-ik osztályáról jó bizonyítványt mutatnak be, vagy sikerrel tesznek le felvételi vizsgálatot. A polgári vagy reáliskola valamelyik osztályából gimnáziumba átlépni kívánó tanulók felvételi vizsgálatot tesznek. A jelentkezésnél be kell adni a tanulónak 1. iskolai bizonyítványát, 2. születési bizonyítványát és 3. himlőoltási, 12 évesnél idősebb tanulónak újraoltási bizonyítványát. Azok a tanulók, kik eddig is ebben a kollégiumban tanultak, iskolai bizo­nyítvány helyett értesítőjüket hozzák magukkal. 2. Vizsgáltatok. A felvételi-, pótló- és javító-vizsgálatok aug. 31-én és szept. 1—2. napjain lesznek. Javító-vizsgálatra állhatnak azok a tanulók, akik ebben a gimnáziumban egy vagy két tantárgyból elégtelen osztályzatot kaptak, ha engedélyt nyertek a javító-vizsgálat letételére. A javító-vizsgálat engedélyezését írásban kell kérni július 10-ig. A javító-vizsgálatot egy tárgyból a tanári kar, két tárgyból az erdélyi ref. egyházkerület méltóságos igazgatótanácsa engedélyezheti. A bélyegtelen kérelmeket a kollégium igazgatóságához kell beküldeni ; mellékelni kell a szülő által aláirt Értesítőt. A javító-vizsgálatért a vizsgálat megkezdése előtt tárgyanként 4 K díj fizetendő az ifjúsági kirándulási alap javára az igazgató kezéhez. A felvételi vizsgálat dija a gimnáziumban egy osztály után 20 K, több után 40 K; az elemi iskolában 12 K, több osztály után 24 K; magánvizsgálat dija a gimnáziumban egy osztály után 80 K. E dijak a felvételi kérés beadásakor fizetendők be az igazgatóhoz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom