Református Kollégium, Kolozsvár, 1913

140 kapcsolatban tartsa a kollégiummal a régi tanítványokat, másfelől közöttük is benső testvéri kapcsolatot teremtsen és tartson fenn. A tagsági teher javaslatunk szerint az lenne, hogy köteleznek magunkat összesen 100 koronának 10 évi egyenlő részletekben vagy egyszerre leendő befizetésére. Ez az összeg a szövetség által elkölthetetlen örök alapítványul kezeltetnék. Kamatai minden évben magának a szövetségnek határozata szerint volnának valamely évenként megjelölendő kollégiumi szükséglet, vagy jótékony cél javára fordítandók, mint a szövetség adományai. Ha a szövetség valamely tagja eleget tévén 10 év alatt e kötelezettségnek, alapít­ványát 200 koronára emelné fel, ez az összeg külön kezeltetnék mint névre szóló alapítvány s kamatait a szövetség mindig az alapító nevének említésével adná ki. A szövetség ügyeit közgyűlés, választmány és választott tisztikar intézné; közgyűléseit évenként június havának végén tartaná, alkalmat adván így a régi tanulótársak találkozására is. Ez a köz­gyűlés határozna az évi kamatok hovafordításáról, ez adna utasítást a választmány működésére, valamint ennek keretében folynának 'le a régi osztálytársak jelenleg is szokásos decenniumi találkozási ünnepei is. A szövetség tagjai évenként megkapnák a kollégium Értesí­tőjét, amelynek egyik fejezete a szövetség ügyeit tartaná nyilván. Mint magam is, a kollégium volt tanítványa, abban a biztos meggyőződésben vagyok, hogy itt töltött tanuló-éveinkre emlékezve, a mindössze 10 évre terjedő évi 10 koronás terhet a volt tanít­ványok készséggel fogják magukra vállalni s így e szövetségben, amely a maga befolyásával segítségére lehet társadalmi téren is az arra esetleg reászoruló végzett tanítványoknak, szívesen fogják magukat az elhagyott alma materhez kapcsolni. • A volt tanítványok szövetségének megalakításával nem az anyagi haszon lesz a legnagyobb nyereség kolozsvári református kollégiumunkra nézve, hanem az a megmérhetetlen erkölcsi erő és súly, melyet a kollégiumnak a körülötte csoportosuló és a magyar nemzeti társadalomban jelentékeny helyet betöltő volt tanítványai minden időben adni fognak; az, hogy az intézet mindenkori tanuló ifjúsága ott fogja látni a kollégium közvetlen kötelékében az elő­döket, az édes atyát, a nagyapát, kiknek példája és közelsége meg­becsülhetetlen erkölcsi hatással lesz egész tanulói életére. Ismerve Nagyságodnak a kollégium iránt minden időben

Next

/
Oldalképek
Tartalom