Református Kollégium, Kolozsvár, 1912
56 1864. aug. 22-én kelt levelében így ír: „Reformodat a körre nézve osztom. Öcsém és Végh Arthur bevételét helyeslem. Hárman egyesülünk, s kivisszük, amit akarunk. Annyit mondhatok, hogy Pista mind aesthetikával és kritikával foglalkozott a vakáción. Bajza Kritikai Lapjait, az Új Magyar Múzeumot, Schiller verseit olvasgatta, s azután igyekezni fog kipótolni mindent. Végh Arthur pedig jó fiú. Szeretném, ha első kör lenne a mienk. Nevére nézt szeretném a Bajza nevet. Hát te ?“ Úgy látszik, hogy az indítvány elfogadásra talált, mert később csakugyan „Bajza Kör“ név alatt szerepel az önképzőkör. 1864. július 17-én ugyancsak Hóry Bélához írt levelében némi kis irigykedéssel írja, hogy tanulótársaik közül „Borosnyay és Schilling tanítványokat kaptak, mégpedig a legjobbakat, a Fol- bertéit osztották meg.“ Szeptemberben már maga Hegedűs is tanítványt kapott, mégpedig szintén igen jó tanítványt, t. i. báró Kemény Simon fiának lett a nevelője. A kis báró a kollégiumban tanúit s vakációra a nevelővel együtt mentek ki előbb Tordára, azután a marosnémeti kastélyba, s onnan Zarándba. A szüreti vakáción, 1864. október 16-án Maros-Németi-ről keltezett levelében már a következőket írja Hórynak: „Én bizony hosszas küzdés után ide telepedtem le, azaz megállottám, mert a napokban megyek be Zarándba, hanem a központ csak ez lesz, biztosan intézheted leveleidet ide, mert megkapom. Útamról írhatnék, de erről fogsz hallani, vagy olvasni rövid naplómból, ámbár nagyon rövid, és lehet, hogy rád nézve érdektelen is. Hadd írjam le szállásomat. Ablakom alatt egy kert terjed el, s ennek végében a Maros hömpölyög. Körültem mindenütt kert terül el, melyben mindenféle szelid és vad, gyümölcsös és gyü- mölcstelen fák. A messzi távolban szöllőhegyek és erdők zöldéinek, azaz sárgáinak és piroskodnak. A kastély lefesteni való, de én nem tudok, s így elmarad lefestése. Különben hogy fogalmad legyen róla, annyit mondhatok, hogy az épület négy sarka kiszögellik, lépcsőzet -van ellőtte, egyik fele üveges. De tán prózai vagyok. Jaj, írhatok én szebbeket is. Tordán oly helyt voltam szállva, hol 4 szép leány van. Egyik szebb a másiknál; zongoráztak, beszéltünk az énekről, zenéről, irodalomról és ábrándozásról. Kérlek, írj. írd meg foglalatoskodásodat, mit olvasol, min dolgozol? tudom, szorgalma-