Református Kollégium, Kolozsvár, 1912
42 az alapítóit e kollégiumnak, kiknek szegény sorsukban ez az intézet tette lehetővé, hogy tehelségiikct a hazának szentelhessék s mikor kiemelkedtek a magasba, maguk is az egykori alma mater jótevőivé lettek (Rucska János, Dr. Székely József, Kónya András stb.) Ne féltsed hazádat a jövő századok viharaitól. Átélte hazánk Mohácsot s az utána következő négy keserű százévet, átélte a Thököly és Rákóczi szabadságharcainak csalódásait, átélte 1849-et, az utána következő hosszú elnyomatást. S most él e nemzet számban és erőben meggyarapodva, néha csüggedő elmével, de mindig újra meg újra felújuló akarattal. Eme nemzeti erősödés érdemeiből részt kér ez a tanintézet, részt kérnek ennek munkásai, jótevői, részt kér Hegedűs Sándor, nemcsak mint fáradhatatlan, buzgó állampolgár és egyháztag, nemcsak mint egyik hatalmas református egyházkerület főgondnoka, nemcsak mint az ország egyik legmunkásabb minisztere, hanem úgyis, mint ennek a kollégiumnak egykori jeles növendéke s később alapítója, jóltevője. Hegedűs Sándort csodálom én is, innen a távolból, mikor leginkább csak az „itthoni“ életét, gyermek- s ifjúkorát szemlélem. Mint férfi, ha meg-megjelenik közöttünk Kolozsvárt, igazi otthonában, mindig egy-egy fejjel nagyobb, mint utolsó ittléte alkalmával. Milyennek láthatják azok, kik közvetlenül szemlélték növekedését, igazi munkálkodását férfikora delén? Akik gyönyörködhettek politikai sikereiben, közvetlenül tapasztalhatták azt az erőt, hatalmat, mellyel nagy tudásával uralkodott az ország s a nemzet érdekében a számokon, a roppant milliókon. Sohasem igyekezett magát előtérbe tolni, de nem is volt szükség reá, mert előtérben tartotta a tudása, kimeríthetetlen munkássága, akaratereje s az, hogy az országnak volt szüksége nagy tudására, munkásságára, nem megfordítva, hogy keresnie kellett volna a hatalmat, a befolyást. Ha itt közöttünk megjelent képviselői beszámolót tartani, vagy új választás közeledtével programmját előadni, az ö egyszerű, keresetlen, teljes tájékozottságot eláruló előadása lebilincselte az ellenfelet is, de teljesen megnyugtatta a netalán aggodalmaskodó pártfelet is. Vájjon ez az igaz hazafi, hasznos munkás, kimeríthetetlen jótevő hol nyerte arra való képességét, hogy hazájának s egyházának hasznos életével annyi szolgálatot tehessen ? Mi predesztinálta őt azokra a magaslatokra, melyekre felemelkedett? Vájjon csak Istentől nyert tehetségeinek köszönheti-e az elért sikereket, vagy
