Református Kollégium, Kolozsvár, 1912
12 Azon tanulók, akikre ez alkalommal gondolok, két nagy csoportra oszlanak. Az egyik csoportba tartoznak azok a lusta, felületes, lelki- ismeretlen tanulók, akiknek volna tehetségük arra, hogy a velük közölt ismereteket egy kis figyelemmel, lelkiismeretes utánajárással, értelmi képességük kifejtésével igazán a magukévá tehetnék, de irtóznak minden szellemi munkától, mely egy kis megerőltetéssel jár s mcgelégcsznek holmi felületes, ideig-óráig tartó tudással, melynek nem az értelmes, logikus gondolkodás az alapja, hanem pusztán emlékezőtehetségük megtartó ereje. Az ilyenek között vannak oyanok, akik jódarabig, esetleg évekig is jó tanuló hírében állanak, különösen ha sikerül nekik kiszámítaniok a felelések idejét, melyre aztán rendesen el is készülnek, de mihelyt feleltek, kényelmes nemtörődömséggel ülnek a padban s bizonyos hetyke lenézéssel tekintenek azon szorgalmas társaikra, akik igyekeznek mindent megérteni s pontosan elkészülnek minden órára. S ha megvan a kellő ügyességük arra, hogy csekély tudásukat a szavak árjával felhígítsák, hogy bármihez hozzászóljanak, ha nem értenek is hozzá, csakhamar az osztály vagy az önképzőkör tekintélyes, hangadó alakjaivá növik ki magukat, társaiknak selejtesebb része vakon követi s tömjénez nekik. Igazi demagogusok ezek, akik megérdemlik a kíméletlen leleplezést. S mit tesz ezekkel szemben az osztály értékesebb, nemesebb gondolkodású része ? A legtöbbször semmit, szerényen visszavonul, nem elegyedik a korpa közé s végzi csendesen a maga feladatát. A másik igen jelentékeny része a tanulóifjúságnak azoknak a csoportja, akikben megvan a becsületes törekvés, szorgalmasan tanúinak, néha valóban emberfölötti munkát végeznek, hogy némi eredményt felmutassanak, de hiába minden igyekezetük, mert tehetségtelenek, képtelenek arra, hogy valódi ismeretre szert tegyenek. Szánalomraméltó teremtések ezek, de nem középiskolába valók. Csak nyűgei az iskolának, kerékkötői a haladásnak, mert ha már benn vannak az osztályban, feltétlenül foglalkozni kell velük. Ami látszólagos eredményt sikerül egy-egy felelés alkalmával fel- mutatniok, az csak a „magolás“, az értelmetlen lélekölő memorizálás eredménye, melyet kínos, gyötrelmes munka árán szereztek meg maguknak, de ez az eredmény teljesen értéktelen. Az ember sajnálja őket, szánakozik rajtuk, de hiába, a tudományt senki fejébe sem lehet tölcsérrel betölteni.
