Református Kollégium, Kolozsvár, 1912
III. Az ismeretszerzés. Székfoglaló értekezés. Irta és 1912. szept. 6-án, a beiktató ünnepen felolvasta Joó József rendes tanár. Méltóságos és főtiszteletű püspök úr! Méltóságos elöljáróság! Mélyen tisztelt közönség ! Szeretett kartársaim ! Kedves ifjúság! Midőn felettes hatóságaim bizalmából e hírneves kollégium érdemes tanári testületében a számomra kijelölt tanszéket ünnepiesen elfoglalom, a szorongó aggodalom, az öröm s a biztató reménység tölti el szivemet. Én is, mint az a kis diák, aki most lépte át először ez intézet küszöbét, némi aggodalommal tekintek a bizonytalan jövőre, mely sötét felhőként borong előttem, de e sötét felhőt áttöri és beragyogja az öröm és a remény sugárzó fénye s életre kelti bennem azon szilárd elhatározás csiráit, hogy örömhöz s tehetségemhez képest igyekezni fogok feladatomnak a lehető legjobban megfelelni. Nem vagyok új ember ebben az intézetben, 14 évig volt a szó etimológiai értelmében is „alma mater“-em e kollégium. E hosszú idő alatt teljesen átjárta valómat e nagy család szeretete, melynek 8 éven át mint tanuló, 4 évig mint egyetemi hallgató, majd 2 évig mint helyettes internátusi és konviktusi felügyelő voltam a tagja. Ezen idő alatt megtanúltam az ifjúságban szeretni azt, ami szeretetre s megvetni benne, ami megvetésre méltó. És ha semmi egyéb nyereségem nem volna is abból, hogy 14 évet töltöttem ez ősi kollégium megszentelt falai között, csak az, hogy 14 nemzedéket volt alkalmam közelről megismerni, velük élni, örömeikben és bánatukban osztozni : akkor is mindig hálával gondolnék ez intézetre, hogy egy tanárra nézve oly becses tapasztalatok szerzésére megadta az alkalmat. Öröm tölti el szivemet,
