Református Kollégium, Kolozsvár, 1911

57

sem hirdette, hogy új vallás alapítása lenne a célja. Sőt az ős keresztyénség visszaállítása, a tévtanokkal és visszaélésekkel megrontott egyház megtisztítása volt kimondott programmja. Miként az Idvezítő nem jött a törvény és a próféták eltörlésére, hanem azoknak betöltésére, úgy a reformátorok a szentírás egyetlen tekintélyét állítják a hatalmi önzés által felépített tekintéllyel szembe. A szent- irásra és az ős keresztyén egyház legrégibb tanítóira hivatkoznak ostromló, vitatkozó, tanító és építő munkájokban. Ezzel szabadítják fel a lelkeket a mesterségesen csinált tekintély roppant nyomása alól, mely tehetetlenségre kárhoztatta, kötött energiává zsugorította az egyéni szabad vizsgálódást. S a lélek felszabadúlt feszítő ereje csodákat miivel a tudomány, a nemzeti és társadalmi törekvések szabaddá tett utain.

A keresztyénségben rejlő művelő erő szabad megnyilatkozásainak új korszaka kezdődik a reformációval. A középkor torlaszokat halmozott eléje, szabad folyását gátolta, megakasztó!ta. A reformáció felnyitotta a zsilipeket, hogy jótékony folyása kiáradjon minden népekre. Nemcsak a protestánssá lett, de a középkorban kialakúit egyház kötelékében megmaradt népek is érzik a keresztyénség művelő erejének áldásait. Ha nem az egyházban, akkor a társadalomban vagy a politikában, — ha nem egyházi emberek, akkor bölcselők vagy a gyakorlati élet zászlóvivői hirdetik a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméit.

S ezek az eszmék keresztyén eszmék, a keresztyén művelődés alapvető eszméi. Vagy helyesebben: szárnyai a keresztyén kultúrának; arra valók, hogy a magasba emeljék, a légkör magas, szabad utain repítsék a keresztyén civilizációt. A középkorban rossz emberek elmetélték, lekötözték ezeket a szárnyakat. A reformáció feloldozta őket, megnövelte tollaikat, hogy ragadják újra a magas ég, a szabadság honja felé a művelődés zátonyra került járművét.

Mert drága kincse, életföltétele az emberiségnek e művelődés; elveszítése nemcsak a keresztyénség csődjét jelentené, de az egész erkölcsi világrend összeomlását is, miként a keresztyénség előtti világrend összeomlott az alapját tevő kultúra bukásával.

Az emberiség művelődése a keresztyénség előtt is vallási alapokon indúlt, haladt és fejlődött odáig, ameddig a hajtóerőt szolgáltató vallási alap az emberi szellem nagy gépezetét mozgásban tarthatta. Midőn e hajtóerő megalkotta a méretének megfelelő világrendet, a rugó kimerült, mintegy elkopott, a vallások összetartó,