Református Kollégium, Kolozsvár, 1911
34 volt miniszterelnököt, mint vezércsillagot az egységes magyar nemzeti politika élénken lobogó fáklyájával ? Nem! Hiszen százan meg ezren, hivatottabbak tudják méltányolni az ő igaz hazafiságát, éles látását, törhetetlen bizalmát, hitét a magyarság jövőjében, jövendő nagyságában. Nekünk reformátusoknak kiválólag az ő egyházi munkássága marad örök emlékünk, ezért kell hálát adni jó Istenünknek, hogy adta őt nekünk s megajándékozta azzal a testi és lelki erővel, melyet első sorban nekünk áldozhatott. Hát az ilyen nagy erőnek is meg lehet semmisülni ? Hát nem lehet örök életűvé tenni egy ilyen nagy szellemet sem ? Nem lehet biztosítani továbbra is a haza, az egyház javára azt a becsületes önzetlenséget, azt a páratlan igazságszeretetet ?.. ! Ne keseregjünk 1 Idvezítőnk mondotta, hogy a lélek halhatatlan! Élni fog mindörökké! De megmarad itt miközöttünk is emlékezetében, megmarad hatásaiban, megmarad példaadásában, megmarad követőiben, tanítványaiban, ha nem mint aktuális energia, de megmarad mint potenciális energia, amely most talán le van kötve a megmásíthatatlan végzet által, de akkor szabadul fel, amikor szükség lesz reá. Él Bánffy Dezső! Élnie kell időtlen időkig! A jó Isten, a magyarok istene mindig elküldi a maga prófétáit, mikor eljön az idők teljessége. Csaba vezér egykor diadalra vezette a hunokat a németek ellen; teljesítve feladatát, egy jobb hazába költözött, de nem halt meg, hanem mikor szükség volt reá, visszavezette hadait s szelleme is győzelemre segítette az ő hunjait. Él még Bánffy Dezső szelleme! Élni fog akkor is, mikor ismét egyeknek kell lennünk az egyház védelmében, Magyarország megmentésében, az igazi szabadelvűségben ; mikor csak az ő ismét visszatérő szelleme segíthet diadalra! Áldott legyen emlékezete!
