Református Kollégium, Kolozsvár, 1911
29 fél millió korona értékű lekötött földtermentesítésí s tizedkárpót- lási kötvények szelvényesítését s azután a konverzióját 5%-os magyar papirjáradék-kötvényekre. Azután sorra következnek az egyházkerületi építkezési alap megteremtése, a millió forintos lombardkölcsön-flzlet, a segélykölcsön-alap szervezése, a nagy- enyedi theologiai akadémia megszüntetése s a kolozsvári tudomány- egyetemmel kapcsolatosan felállított református lelkészképző intézet létesítése, a tőzsdei értékpapírok vásárlása, a budapesti bérházak építése s így tovább.21 Mindezek a többoldalról aggodalmasoknak tartott javaslatok és határozatok szenvedélyes vitákra és pártoskodásokra adtak alkalmat a közgyűléseken s a fellobbanó szenvedélyeken uralkodni, azokat az alkotmányos tárgyalás kereteiben megtartani csak Bánffy Dezső volt képes. Arra az ő szívós ereje, az igaznak tartott ügy mellett való kitartása s az a rendületlen bizalom és hit kellett, mely az ő személye körül összpontosult. Nem mintha az ellenkező véleményeket figyelembe nem vette volna, sőt minden felszólalást, minden hírlapi közleményt figyelmére méltatott, az alaposaknak látszó kifogásokat azonnal megbeszélte a püspökkel s az előadóval, nem egy előtte is aggodalmasnak látszó javaslatot már előre visszautasított s a szükségesnek tartott módosításokat a tárgyalt javaslatokba maga kívánta bevétetní. De amely javaslatnak reális és hasznos voltáról meg volt győződve, abból semmit sem engedett s ha dühöngött a vihar a közgyűléseken, sziklaszilárdan állott meg elhatározása mellett. Vállalta a felelősséget mindazért, ami — bármily népszerűtlen volt tárgyalás közben, vagy hatásaiban — hozzájárulásával jött létre; nem egyszer aggodalmainak adott kifejezést a tárgyaláson, hogy a túlhajtott bizalmatlanság, a határokon túllépő támadások nem közös célunkat szolgálják, hanem többet ártanak, mint használhatnak. Az 1890. évi közgyűlési megnyitójában így nyilatkozik: „Tárgyainknak nagy fontossága mellett vájjon van-e kellő tárgyilagosság ? Vájjon egyházi érdekünknek megfelei-é azon tágkörű nyilvánosság, mely a szabad sajtót teljes mérvben használja ki.“ 1892-iki elnöki megnyitója szerint: „egyike vagyok azoknak, kik most az eredmény feletti bírálatot várjuk, kik az elismerést reméljük.“ Részt kér tehát az elismerésből, tudatában van annak, hogy őt is, mint az igazgatótanács minden tagját, elisme21 Szerző az igazgatótanácsban s az egyházkerületi közgyűlésen előadója volt a felsorolt javaslatok egy részének.
