Református Kollégium, Kolozsvár, 1911

173 azoknak, akik az 1—IV. osztályban gyengébb előmenetelt tanúsí­tottak a latin és német nyelvből, akik nehezen tudják tanulni álta­lában a nyelveket, de könnyebben boldogulnak a reáliákkal. Az ilyen tanulókat a görög nyelvnek terhe akadályozná a tehetségüknek megfelelő tárgyakban való elhaladásban is. Az irányválasztás a beírás alkalmával történik. Erre nézve a szülők vagy gyámok szóbelileg, távollétük esetén írásbelileg nyilat­koznak. Ha a tanuló a szülő vagy a gyám nyilatkozata nélkül jelent­kezik az V. osztályba való felvételre, bejelenti a választott irányt és arra felvétetik; utasítást kap a nyilatkozatnak 8 napon belül való beszerzésére. Ha a nyilatkozatot e határidő leteltével sem mutatja be, az igazgató értesíti a szülőt vagy gyámot, hogy a tanuló melyik irányra jelentkezett. Ha öt nap alatt nem kap ellenkező nyilatko­zatot, a tanuló választása végleges. Az olyan tanulók, akik egy vagy több éven keresztül tanulták az egyik tanfolyamot, átléphetnek a másikba, ha az előző osztályokban tanúit anyagból fölvételi vizsgálatot tesznek. A megkezdett irányból a másikra való átlépés rendesen az iskolai év elején történhetik. Azonban a V. K. M. 1894. évi 54,883. sz. rendelete értelmében az V. oszt. tanulók s tanév első hónap­jában felvételi vizsgálat nélkül; a VI—Vili. oszt. tanulók (valamint az V. osztályosok is a többi hónapokban) a szabályszerű felvételi vizsgálat letétele után a szülők vagy gyámok ily irányú kérése alapján — mindenkor a tanári kar engedélyével — átléphetnek a másik irányra. A felvételi vizsgálatért 20 K-t kell fizetni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom