Református Kollégium, Kolozsvár, 1911
14 jából; mert a jellemeket elég erősen színezi, a mese főszálát elég következetesen viszi keresztül és nem vadássza üres phrasisokkal a hatást.“ 1862-ben Bánffy távozása után még tovább működött az önképzőkör legalább egy félévig, maradtak is fenn ceruzajegyzetek,6 de rendszeres jegyzőkönyvet nem találunk többet; nem volt ott az erélyes és következetes intéző. Színigazgató is volt diákkorában Bánffy Dezső; nagyrészt tanulótársaiból szervezte a társulatot a Szén-utcában (ma Jókai- utca) a Makrai háznál tartották a próbákat s a nyilvános előadásokat. A társulat tagjai voltak: Nagy Károly, Horváth Pál, Varga László s még nehány református diák, Zsigmond Dezső unitárius diák és Makrai Lőrinc a férfi szerepekre, a női szerepekre pedig Berzenczei Ottilia és Marcsa (a Kadácsi ezredes unokái, Berzenczei Miklós leányai) Makrai Ilka, a Lőrinc testvére és Gálfalvi Vilma. Héczei Lajos volt a súgó, s neki terhes feladatában néha Harai Viktor segített. Négy nyilvános előadást tartottak belépti díjakkal, nagy érdeklődés mellett; az előadásokon br. Bánffy Dánielné egy csomó ismerősével mindig jelen volt s állandóan érdeklődött a műkedvelő társaság játéka iránt. Az előadott darabok közül csak egynek, a „Pazar Fösvényekének a címe maradt emlékezetben.7 Más alakban is tett Bánffy Dezső nagy szolgálatokat a kollégiumi önképzés ügyének, midőn gr. Mikó Ádámmal, Héczei Lajossal s még nehány társával felelevenítette a kollégium régi zenekarát, mely a hagyományok szerint 20 évvel előttük sikeresen működött. A kollégiumi régiségtárban találtak egy pár régi hangszert, a diákságnak is volt olyan amilyen hangszere, Gyulay Ferenc jó klárinétos volt, Héczei Lajos fuvolán játszott, Bánffy hamar megtanulta a fagotot, később az eufont; volt egy pár jó hegedűs, gordonkás is akadt; rövidesen alakítottak egy kis zenekart, mely sok gyönyörűségére volt a deákságnak. Azután kedvet kaptak teljes rézhangszeres zenekar alakítására. Először is hangszerekről kellett gondoskodni. Nagy utánjárással meg is rendelték részint egy budai esztergályostól, részint Königgrätzböl Sundától. Majdnem 2000 írtra ment az összes hangszerek ára, pedig br. Wesselényi Miklós 142 írttal maga hozatta a helikont, Mikó Ádám, Bánffy 6 A 4. pont alatt jelzett jegyzőkönyvhöz csatolt, 13 lap terjedelmű ceruzajegyzetek. 7 Héczei Lajos emlékei.