Református Kollégium, Kolozsvár, 1910
21 lene a legegyszerűbbre haladnunk. A legbonyolultabb jelenséget pedig legkevésbbé tudjuk elemezni. Valóban az egyén cselekvésének rugói, még ha a jelenben élő emberről is van szó, legtöbb esetben kifiirkészhetetlenek. Hátha még az egyénről csak az embertársak tökéletlen feljegyzései alapján tudunk képet alkotni! A múlt emberének természetrajzát már nem lehet megírni, de tetteiből látni lehet társadalmi szerepét. Ezért talán még sincs igaza Lánczy Gyulának, midőn a történetírás legtökéletesebb formájának az életrajzot mondja. Az olyan életrajz, amely egy egyén körül csoportosítja egy korszak egész történetét, már átlépi a történettudomány határát s közeledik a történeti regényhez. A történeti regénynek már csak annyi köze van magához a történelmi valósághoz, amennyi pl. a történelmi festménynek. Mindkettőben a művészet és nem a tudomány eszközeivel állít elő az alkotó művész többé-kevésbbé ideálizált történeti képet. A művészetnek is igazságra törekvés a célja, de más eszközökkel dolgozik, mint a tudomány s az általa kifejezett igazság nem az értelmet, hanem az érzelmet akarja meghódítani. Csak annyiban kíván az intellektusra hatni, amennyiben más úton az érzelmet meg nem közelítheti. Az építészetnek, zenének és táncnak a legkevésbbé, a festészetnek és szobrászatnak inkább, a nyelvben formát öltött művészeteknek pedig leginkább kell az értelemre hatniok, hogy az érzelemre is hathassanak. Innen az ösz- szes irodalmi műfajoknak értelemre ható jellege s innen az, hogy olyan hamar és könnyen történik határsértés a költemény és tudomány birodalma között. Visszatérve a történettudományra, szólanunk kell a faji felosztású történettudomány kapcsán a nemzeti történetre]. Mit értünk ez alatt? A nemzeti történet sem lehet egyéb, mint az egyetemesnek valamely elv alapján leszármaztatott része. Ez elv természetesen attól függ, hogy mit értünk nemzet alatt. De bármit is értsünk alatta, annyi bizonyos, hogy a nemzetet alkotó társadalom az egész emberi társadalom része, tehát története mindig az egyetemes történet kisebb anyagú, de bonyolúltabb törvényű egysége. A német történetírás még a legobjektívebb Ranke által is úgy fogja föl az egyetemes történelmet, hogy annak jelenségeit elsősorban német szemmel kell nézni s a történetírás minden vonatkozásában nemzeti aspirációkat szolgáljon. Innen származik aztán a német önteltségnek az a vívmánya, hogy
