Református Kollégium, Kolozsvár, 1910
15 ran hirdette, hogy a múltat olyannak kell festeni, amilyen volt, nem amilyennek későbbi nemzedék látta. S valóban, ha a római királyok legendáiban, Romulusban való hit lelkesíteni tudott egy Camillust, az fontos történeti jelenség lehet, de nem a Romulus, hanem a Camillus korára nézve. Niebuhr nem támadt a legendák ellen, csak a maguk helyére tette őket. A kritikai módszerrel azonban a történet még nem vált tudománnyá; mindössze azt érheti el, hogy a jelenségek, melyeket a tudós megfigyel, a történelmileg „igaz“ elbírálása alá eshetnek. Niebuhr segített a történelmet tudománnyá tenni, de valóban még nem tette azzá. Valóban tudomány akkor lesz, amikor az egyes jelenségeiből elvont általános igazságok a vál- tozhatatlan törvény magaslatára emeltetnek s e törvények ösz- szege egy általános elvben összefogva belehelyezhető lesz az összes tudományok filozófiai egységébe. Lehet-e ez? Sokan azt mondják, hogy nem lehet s ezek le is mondtak egyúttal arról, hogy a történelemtudomány igaz és így tanulságos voltát is elismerjék. „Ahol törvény nincs, ott igazság sincs; ahol igazság nincs, ott nincs mit tanulnunk“. Én azt hiszem, hogy a históriának a mondott úton való tudománnyá emelése lehet, sőt azt is hiszem, hogy a közelebbi út is meg van találva hozzá abban a még teljesen ki nem épített filozófiai rendszerben, amelyet pozitivizmusunk neveznek az eszmék történetében. A pozitív filozófia minden metafizikával szakítva, megnyugszik az emberi megismerés korlátolt voltában. A tudásnak határa van s amit ezen túllévőt sejt az emberi elme, az nem lehet tudományos vizsgálódás tárgya. El kell ismernünk, hogy több létezik, mint amennyiről tudomást szerzünk; el kell ismernünk, hogy lehetnek végső fogalmak, tudásunk számára már csak szavakkal megnevezett, de mivoltukat meg nem érthető, föl nem fogható valóságok, de ezek s az ezeken túl lévők már számunkra nem jelentenek pozitív tudást, csak sejtelmet, képzeletet, misztériumot. Ami vizsgálódásunk számára megmarad, az az észrevehető jelenségek végtelen sokféle viszonyban levő sokasága. E jelenségek egytől-egyig mind relációk reánk nézve, mert gondolkodásunk nem egyéb, mint különféle, egymással összefüggő viszonyok kapcsolata. Magában álló, abszolút, mely semmihez sem viszonyúk, semmitől sem függ, már reánk nézve nem jelenség, mert meg nem ismerhető, fel nem