Református Kollégium, Kolozsvár, 1909

20

A Hitel megrázta a megvénhedt Magyarországot s útját jelezte az újnak.

S a nagy ember, ki a munkát állította a nemzeti lelkesedés középpontjába, maga fog legelőször a dologhoz.

Az Akadémia után a Nemzeti Kaszinó, Lóverseny Társaság, Vaskapú szabályozás, Dunagőzhajózás, a Balaton hajózása, Pest és Buda fővárossá emelése, a Lánchíd, csak a legnagyobb alkotások, amelyek a nagy kezdeményező nevét örök időkre megőrzik. Fáradhatatlan munkásnak és tüzesszavú forradalmárnak bizonyult Széchenyi.

A Hitel megjelenése pedig a XIX. század első felének „legnagyobb eseménye“ lett. Soha még a magyar nemzetre írott könyv így nem hatott. A haladásért lelkesedők megváltóként üdvözölték az új prófétát, a múltba visszasírok parasztlázítónak, birtokrablónak» fölforgatónak mondották. De ezek is, azok is megmozdultak a Széchenyi szavára s ezzel elkezdődik Magyarország újjászületésének hosszú folyamata. Ha Széchenyi nagy alakját nem örök abszolút értékében nézzük, hanem belehelyezve a történet eseményeinek láncszemei közé, tehát korára gyakorolt hatását vizsgáljuk, úgy az ő neve határát jelzi a régi és az új Magyarországnak. Nagy irodalmi alkotásai pedig, ahogy Arany János mondja: a lét és nemlét közti határon egekbe nyúló pirámisok.

Későbbi két műve a Világ és a Stádium, melyeknek egyikét védelmül irta a Gr. Desseffy József támadására, a másikát javaslatnak szánta az országgyűlés elé, csak a Hitelben már világgá kiáltott nagy elvek rendszeres és részletes kidolgozásai.

Irodalmi működése és közéleti tevékenysége nagy eredménnyel jártak. A 30-as évek országgyűlései, már mind reformot sürgetnek, már mind az új Magyarország megteremtését munkálják. Vezérül pedig az egész nemzet Széchenyit vallja.

Diadalának, népszerűségének tetőfokát 1842-ben érte el, a mikor részt vehetett a Lánchíd alapkő-letételének fényes ünnepélyén.

1840-ben mondotta Széchenyi, hogy immár „az agilatio szügsége megszűnt.“ Valóban a nemzet egy pár év alatt megértette, elsajátította a megváltó eszméket s most már a reformok szüksége mellett nem kellett forradalmi beszédeket tartani. A nagy forradalmár, ki fölidézte e reform-szellemet a maga útjára akarta hagyni az előrehaladást. Ö a forradalmat munkás és békés átala-