Református Kollégium, Kolozsvár, 1909
XIV. Iskolai évet bezáró ima. Irta és 1910. június 24-én, az iskolai év záróünnepén elmondotta Tárkányi György vallástanár. Nem nekünk, nem nekünk, hanem a te nevednek legyen dicséret, dicsőség és magasztalás, oh örökkévaló szent Isten, mi atyánk a mennyben, aki ismét jóvoltod, kegyelmed bizonyságává tetted életünk egy esztendejét, amelynek elrohantak napjai vissza- hozhatlanúl, amelynek bezárultak kapui a mai nappal. Dicsérünk téged, Isten, dicsér téged teljes szivünk. És illik is, hogy téged dicsérjünk, mert az elmúlt évben is éreztetted vélünk küzellétedet, éreztetted, hogy nem vagy te távol egyikünktől is, mi benned élünk, mozgunk és vagyunk s a te közelséged, éreztük, oly igen jó nekünk és éreztük, hogy nem rövidültek meg a te karjaid, de szüntelen védelemre, áldóan nyújtottad ki felettünk, megelégi- tettél testi és lelki szükségeinkben s cselekedted szent lelked által: mind hogy akarjuk, mind hogy végbevigyük a jót. Oh! pedig mennyi baj, mennyi veszedelem leselkedett körülöttünk ! Hiszen a zsenge ifjúkor nem csupán a fényes álmok, nemes fellángolások, az eszmények után való sóvárgás, de nem egyszer a hirtelen fellobbanó szenvedélyek, rút ösztönök, fékez- hetlen vágyak kora és „hogyan őrizhetné meg az ifjú az ö íVját, ha nem a te beszédednek megtartása által!“ Bizony, a te kegyelmes gondviselésed vezetett keresztül diadalmasan a kisértések, veszedelmek között, mert lelked megelevenítette lelkünket és megőrzött, hogy ne a porhoz tapadjon lelkünk, adtál nekünk világosságot, hogy fényénél keressük az igazságot, megtanítottál az okosságnak, tudománynak drága voltára; miképpen a szél hajtja a vizek hullámait, aképpen hajtottad szivünk indula-
