Református Kollégium, Kolozsvár, 1908

15

2. A német nyelvnek direct úton való tanítása a középiskolában.

Székfoglaló értekezés.

Tartotta 1909. január 17-én Nagy Jenő rendes tanár.

Méltóságos és főtiszteletü Püspök Úr! Méltóságos Elöljáróság! Mélyen tisztelt Tanárikar! Tisztelt Közönség! Szeretett tanuló Ifjúság!

Midőn először lépek ez emelvényre rendes tanári minőségben, a hála, öröm, büszkeség és aggodalom érzetei lepnek meg. Szavakkal ki nem fejezhető a hálának az az érzése, a mely lelke- met eltölti, midőn e fényes gyülekezet előtt állok, a mely oly fiatalon hívott el nagy feladatom és élethivatásom betöltésére. Úgy érzem, hogy életem és tehetségem vajmi csekély ennek a nagy kitüntetésnek megszolgálására. Csekély erőmmel nem kisebb helyen kell munkálkodnom a haza és egyház javára, hivatásom betöltésére, mint a mely helyen egykor Apáczai Cseri János, Méhes György, Méhes Samu, Takács János és Sámi László állottak, a kik a messze világban ismertté és jóhírüvé tették collegiumunk, egyházunk és ref. nevelésügyünk jó hírnevét, őszinte és mély hálámat fejezem ki felettes hatóságaimnak azért, hogy engem nagybecsű bizalmukkal megtiszteltek, kitüntettek s alkalmat nyújtottak arra, hogy tehetségemet teljes szívvel-lélekkel szentelhessem szeretett colle- giumunk, egyházunk, hazánk, társadalmunk javára, s hogy alkalmat adtak arra, hogy életczélomat egy olyan tanintézetben találhatom fel, mely oly nagy számú szellemóriásokkal dicsekedhetik. Éppen ez az a körülmény, a mely örömmel és büszkeséggel tölti el szivemet. Mert hiszen oly kiváló elődök nyomdokain haladni, csak öröm és büszkeség lehet a követőkre nézve. De egyúttal a félelem és aggódás érzete is fokozottabb mértékben rám nehezedik. Kételkedve kell felvetnem magamnak a kérdést, vájjon miként léphetnék gyenge erőmmel a nagy elődök nyomába, miként felelhetnék meg a reám ruházott nagy feladatoknak? Azt hiszem, egyedül nem. Csak az vigasztal nehéz helyzetemben, hogy e nehéz munkámban bizton számíthatok elöljáróságom és tanártársaim bölcs és jóakaratú tanácsára, számíthatok őszinte szeretetökre, végül és leginkább a ti szeretetekre és bizalmatokra kedves ifjúság! Főképen az ifjúság hozzám való ragaszkodása az, a mely nehéz munkám végzésében szüntelen lelkesít, bíztat, mert meg