Református Kollégium, Kolozsvár, 1906
Legnagyobb nemzeti hőseink közé tartozik emlékük. Szeplőtelen épségben fogjuk megőrizni és a jövendő nemzedékeknek általadni. Rákóczi s hősei élnek s élni fognak, mert soka sem haltak meg. Mert bár a hazából számkivetették, volt egy birodalom, amelyből a zsarnoki szó s a nagy idő nem űzhette ki őket soha: szivünk. Érzelmeiket szivünkbe, gondolataikat elménkbe, akaratjukat akaratunkba, lelkűket lelkűnkbe öltöttük. S e lélek az, ami megmozdítja a földet, amely a koporsó felett áll, fölnyitja a koporsó fedelét. Életet a csontokba, melyek széthulltak, a múltnak élő szellemet ad. A nemzeti és emberi nagyság dicsősége a múlton igy épül fel. Az igazak élete a jelené és a jövendőé. Mert az igaz, amely elmúlt, tovább él és munkálkodik. Azonban csak addig él, amig a nemzet szivében visszhangra találnak az eszmék, amelyekért a nemes életnek és halálnak áldozatja volt. Róma, bár földjében porladozik Gracchus, Scipio, Brutus és a nemes Cassius, összeomlik. Mert ami a holt és élő csontokba az életet adja : az élő emberi és nemzeti erkölcs : becsület, ember és hazaszeretet. Hol van a zsarnok, akinek emléke a messzi jövőben lel- kesitne, vagy félelmet gerjesztene ! A lélek mélyébe csak az igazak emléke hull, mint az eső a fának gyökerére. És virágot fakaszt, gyümölcsöt növel és hatalmat, viharokkal szembeszállani képes energiát ad a törzsnek. A mi dicsőségünk a por és a hamu, amely összeomlott szivekből lett: a porrá vált hősök és mártírok. Nem a múlt kincsei! A jövendő nagyság zálogai lesznek a csontok, amelyeket a béke érczszekerei hazahoztak: a halottak, akik mert élnek, haza tértek megszentelni e földet. Áldott legyen a város, amely kitárta szivét az élő igének s ölébe fogadja a szent hamvakat! Szemünk büszke irigységgel fordul feléje. A kurucz dicsőség lombos fája reá hullatja legszebb virágait. És amelynek keserű szerelmét falai között híven ápolták: legyen áldott a föld és a nemzet! Kovács Dezső.
