Református Kollégium, Kolozsvár, 1906

I.

Rákóczi haza jött!

— Beszéd az ifjúsághoz október 29-én. —

A világot az emberek akarata kormányozza; de az emberek akaratát Isten vezérli.

Az élők elmennek és a halottak haza jönnek.

Édes keserűséggel, keserű gyönyörrel hallgatjuk a távoli dörgést, amint az érczszekerek végigszáguldanak velük a rónán.

Hiában a számkivetés, hiában az engesztelhetetlen zsarnoki szó, az érczbe vésett törvény: hogy a számkivetésből nincs visszatérés.

A csontok fölmozdulnak a koporsóban, fölemelik a fedelet, a földet, amely felettük áll, a századok terhét: és haza jönnek az anyaföldbe, amelyből vétettek.

Rákóczi újra megindult! Thököly, Bercsényi, Eszterházi . . .

Recrudescunt vulnera Hungáriáé; újból fölszakadnak a sebek: a századok keserűségeinek és dicsőségének könnyei hullanak orczánkra.

És nem szégyen a köny, amely e napon a férfiak szeméből is alá fog perdülni.

A diadalünnep dithirambusa és a temetés elégiája vegyül ünnepünkben, a tárogató szilaj vijjogása és a gyász-zene bugása. Az életnek és a halálnak dicsősége ölelkezik e napon.

Ki az, aki elég merész volna elemeire bontani az érzést, amely milliók szivén s szivünkön átremeg a szent órákban ?

Hol van az elme, amely megmérje, mennyi e tengerből a gyász keserve, mennyi a dicsőség öröme?

Ki tudná megmérni, mennyi abból keservünk daczos fájdalma, az elmúlt dicsőség szivet szorító emléke s alázatos, hálaadó érzésünk az isteni gondviseléssel szemben?

Nagy Isten! Te láttad szenvedéseinket; te vedd számba, mit érzünk ez órában !