Református Kollégium, Kolozsvár, 1906
23 sikertelenségétől, a szegénységtől; hogy társaságban, vagy másod- magukkal olvassanak, a mit olvastak, tanultak ne rejtsék magokba, hanem beszéljék el, tanítsák meg másoknak. Ha nem értenek valamit, azonnal kérdezzék meg tanítóiktól, vagy bárkitől, a ki tudja. El ne mulasszák leírni gondolataikat. Szabatosan körülírja Apáczai a tanítók kötelességét is. Legyenek a tanítók példányszerü, erkölcsös életűek, tudósok, hivatásukhoz, hűek, szeplőtlen jellemüek, szeressék tanítványaikat, alkalmazkodjanak ezeknek tehetségeihez, tulajdonságaihoz, erélyesen működjenek tanítványaik erkölcsi és tudományos képzésén, tanítsanak világosan, röviden; ismételjenek addig, mig tanítványai megértették; élénken, szórakoztatólag, csak szükséges dolgot tanítsanak; fegyelmezésben mérséklet, szeretet, a bűnre való alkalom megelőzése legyen az elv; a tanulók testi fejlődésére is fordítsanak gondot. Mindezek csak eszközök voltak Apáczai nagy czéljainak eléréséhez. Ő külföldön egy boldog, munkás nép kebelén, honfitársainak felfogásával merő ellentétben, azt az eszmét érlelte meg lelkében, hogy a tudást, tanulást csak az édes anyanyelven lehet megszerezni, népszerüsítni. Munkásságának ez volt indító rugója: ez ösztönözte arra, hogy a fejedelemtől magyar akadémia felállítását kérje, hogy az ingyenes, magyar nyelvű népoktatást sürgesse. Apáczai nagyságának ez az egyik mértéke. Volna más is, ha beszélhetnénk bővebben bátorságáról, véleménye, meggyőződése kifejezésében, ha mérlegelhetnők magyar nyelvű irodalmi működésének jelentőségét, ha nyomrul-nyomra kisérhetnők tanítói, nevelői működését. Ez a porból kiemelkedett, tudomány után sóvárgó, sokat szenvedett professor, eltűnő üstökös csillagként jelent meg a magyar nevelésügy egén. Mély tisztelettel gondolunk reá, követni kívánjuk őt s szivünkből óhajtjuk, hogy az ő szelleme járja át az ifjúság, a tanárok, az elöljárók lelkét az új iskolai évben. Ezzel nyitom meg az 1906/7. iskolai évet.
