Református Kollégium, Kolozsvár, 1906
IV. Az igazgató megnyitó beszéde 190b szept. 6-án. Tisztelt közönség! Szeretett ifjúság! A hosszú szünet után ismét összegyűlt a tanuló sereg ; magával hozta az élet elevenségét, változatosságát, a tettvágyat és szép reményeket, otthon hagyta az aggodalmakat a szülők szivében, kik közül sokan töprengenek gyermekeik sorsának fejlődése fölött még akkor is, ha fiaik egyébként jók és tehetségesek ; hát még ha nem jók, vagy nem eszesek ! Itt látjuk a seregben azokat is, kik nem tudták elvégezni osztályuk feladatait, ismételni kénytelenek, szorgalom vagy tehetség hiánya miatt; de hisszük, hogy ezekben is fölébred a tettvágy s megfeszített erővel igyekeznek visszaszerezni szülőik és tanítóik szeretetét. A tanári testület tagjai szívesen fogadják a visszatérő ifjúságot ; igyekeznek az egyszerű kötelesség teljesítésén kívül lelkesedéssel végezni feladataikat, hogy növendékeik vallásos, tanult, miveit ifjakká, hazaszerető honfiakká idomuljanak. Ily gondolkozásu ifjú tanárokat vont a maga körébe testületünk akkor, midőn Szilágyi György dr. atyánkfiát az egészségtan tanári, iskolaorvosi állásra megválasztotta, ifj. Szathmári Ákos és iíj. Bartók György atyánkfiáit gyakorló tanárokul elfogadta az 1906—7-dik évre. Mi örökségül vettük át a nevelésügyi nemesebb irányzatokat elődeinktől, igyekszünk az örökséget megtartani és utódainkra hagyni. Szenteljünk ez alkalommal nehány perczet az emlékezésnek, első tanárunk emlékének. 250-dik éve már, hogy iskolánk legnagyobb tanára, Apáczai Cseri János, 31 éves korában, nagy eredményekre méltán számítható, hatalmas beszéddel nyitotta meg az iskolai évet 1656 november 20-án.
