Református Kollégium, Kolozsvár, 1906
xxix én sokat, mert sokat elmondottak az előttem szólók. De egyet kivánok, hogy t. i. ezredéves múlt után mint szép virág díszelegjen a hazának díszére ; Elöljárósága, tanári kara mindenkoron boldogok s a hazának hü polgárai legyenek! Dr. Schilling Lajos. Méltóságos Főgondnok Úr! Nagyérdemű tanári kar! Kollégiumunkból és e szent falak közül kisugárzó szellem újra megihletett minket, egykori tanítványokat és meghatóban seregletlünk össze a 300 éves anyaintézet ürümünnepére. Mint ifjak szeretettel csüngjünk rajta, ma hálával és öntudatos Ítélettel áldjuk jótéteményeiért, a melylycl minket, atyáinkat, e hőn imádott hazát meg- ajándékozá. Növendékeibe átültette a mindenkori idők becses ismereteit, de főképpen megtanította gondolkozni, hogy keljen életre mindenkiben és hasson hozzá méltóan az isteni szikra, hogy ne mástól vezetett gép, hanem önálló központ, alkotó erő legyen; megtanította, hogy az anyagi lét csupán az eszményinek tere s az eszményiben kell keresnünk létünk czélját, az egyes balsorsának vigaszát, megtanította, hogy ez. úton haladva lángol fel bennük az embertársak, a haza igaz szeretete, de a czélhoz és a magasba föl csak munka és verejiék vezet. Kebeléből az anyaintézetnek ilyen útravalóval távozánk. S most itt vagyunk újra, ki több, ki kevesebb sikerrel, kitartó vagy lankadó reményinek E szép ünnepen szeretnők elmondani, hogy a hosszú úton mi öröm, mi bánat ért; hogy legtisztább törekvéseink közben hol csalatkozunk, hol erősbüdött hitünk; hogy a csiiggedé.-ben mint emelt íel újra az ifjú kornak átcsillámló szent tüze, mint mutatott újra útat az eszményinek ez intézet oltárán gyújtott szö- vétneke; szeretnők elmondani mindezt, de irne, a viszontlátás örömében a szó elhal ajkunkon, csak szívünk verése hangosabb. Míg itt valánk, álmot szőttünk egy boldog, dicső hazáról, melynek nagysága egykor vállainkon is épülend. És, óh fájdalom! az Ígéret földjét nem annyira ellenségeink, mint önmagunk zárjuk el, mert ahol egy dolgozik, kettő henyél, hivalkodik ; több hordja ajkán, mint amennyi szívében a hazaszeretetet és a sötét háttérben rémesen villámlik a költő szava: Minden ország támasza, talpköve A tiszta erkölcs, mely ha megvesz, Róma ledől s rabigába görbéd.
